A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 2-4. rész: A Balaton hidrografiája, limnológiája és környékének éghajlati viszonyai (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1897-1918)
Cholnoky Jenő: A Balaton hidrografiája
XIII. FEJEZET A Balaton vízállása. Temérdek tüneménynek összejátszásából keletkezik a tó vízállása. A tóba hulló csapadék, a tóvíz színére kicsapódó harmat, a partról befolyó vizek, a tó szélén és fenekén esetleg felbukkanó források, az elpárolgás, az elszivárgás és végül a Sión való lefolyás mind-mind összejátszanak, hogy a tóban folyton változó vízállást hozzanak létre. De amint a limnológiai tanulmányokból már tudjuk, a tó felszíne nem is marad benne a nivófelületben, hanem állandóan többé-kevésbbé kitér abból a szél játéka és a tó szabályos ingadozása szerint. A régibb időkben, amíg a Sió nyílása nem volt mesterségesen nyitvatartva, addig a vízállás talán még szertelenebb magasságokkal változott, mint ma, amikor a Sión való lefolyás többé-kevésbbé, legalább árvíz idején nyitva van s így a tófelszín túlmagas felduzzadása nem lehetséges. Meg kell azonban jegyezni, hogy amióta a tó vize a Hídvég fölötti nyíláson át bejuthat a Kabóka völgyébe, azóta olyan magas vízállás, mint amilyen a pleisztoczénkorban a siófoki pleisztoczén-turzásokat építette, nem lehetséges. De azóta is voltak tekintélyes magasságú vízállásai, amiről a parti szinlők s a déli part magasabb turzásai tanúskodnak. Biztos adataink a régibb időkről nincsenek. Mindenesetre voltak a tónak már a történelmi időkben is olyan magas vízállásai, hogy a déli parton a berkeket mély, hullámzásra képes vízzel elöntötte s a szigligeti és tördemiczi öbölben is messze felnyúlt a Szent-György-hegy délkeleti és délnyugati lábához. Ugyanekkor nagyon elönthette az Alsó-Zala völgyét, meg a Kis-Balaton síkságát északon és délen s a tó óriási területet foglalt el. Mindennek biztos nyomai vannak. A földvári öböl belső turzásain, amelyek csak hosszú ideig tartó s a siófoki mércze mai nulla-pontja fölött legalább 4 méter magas vízállást kívántak meg, bronzkori cserepeket lehet találni, tehát a turzás már akkor megvolt, de nem pleisztoczén, hanem holoczén s mivel kőkorszakbeli dolgok nem fordulnak elő rajta, feltehetjük, hogy a bronzkorban keletkeztek, tehát legkésőbben a rómaiak uralmát közvetlenül megelőző időben. Azóta ilyen magas vízállás nem volt, azért feltehetjük, hogy a rómaiak nevezetes lecsapoló művelete volt az, amely a tó ilyen magas vízállását lehetetlenné tette. A X. századból annyit tudunk, hogy a zalavári földvárat, mint szigetet, nyilt vizén lehetett hajóval megközelíteni, tehát a tó vízállása igen magas lehetett, valószínűleg hosszabb időn át. Úgy látszik, hogy a XVIII. század második felében, talán a 70-es években megint igen magas vízállása volt a tónak, mert újra lecsapoló terv merült fel. Ez az a terv, amelyet a többször említett, KRIEGER SÁMUELÍŐI származó „Descriptio" 1776-ból ír le. Sajnos, nem jellemzi a tó magas vízállását s erről a kérdésről egyáltalában nem szól, de fölemlíti, hogy évekkel azelőtt próbálták a Sió-lefolyást kinyitni, tehát
