A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 4. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)

Tuzson János: A balatoni fosszilis fák monográfiája

4. balatoni fosszilis fák monográfiája. 21 ugyan, de róluk biztosan tudjuk, hogy nem tartozhatnak oly növényekhez, a melyek a recens Araucarieae-hez tartoznának, hanem részben Ullmannia-fajokhoz, és előfordulási körülményeikből ítélve, még más, az illető geologiai rétegekből isme­retes lombozatokhoz s termésekhez, mint Valchia, Voltzia és talán másokhoz Erre vonatkozólag különben az adatokat a továbbiakban összefoglaltam, és hogy éppen az Ullmannites elnevezést választottam, az onnan van, mert a legtöbb adat azt bizonyítja, hogy az Ullmanniákhoz Araucaria-szerkezetű fatörzs tartozik. így ezek a permbeli növénymaradványok a legalkalmasabb csoportot képezik ahhoz, hogy az előbb körülhatárolt palaeozói korú Araucaria-szerkezetű fákat róluk nevezzük el, s ne a recens Araucaria genusról, a melyhez csakis a harmadkor Araucaria­szerkezetű fáit vélem csatolandóknak. Az Ullmamiites-iak sajátságai a következők : A tracheidákon 1—3, vagy egyes fajokon 1—4, ritkán 5 sor­ban álló, sokszögletes, egymáshoz szoruló udvaros gödörkék vannak, a melyek száda kerekded, elliptikus vagy hasítékos, keresztben álló. Bélsugaraik rendesen egy sejtnyi szélesek, csak itt-ott fordulnak elő egyes két vagy három sejtnyi széles­ségű bélsugarak, vagy bélsugárrészletek. A bélsugársejteken az egy tracheidával alkotott négyszögű mezőre több gödör ke esik, a melyek felemás udvaros gödör kék, hosszúkás, vagy ellip­tikus nyílással és kerekded vagy elliptikus külső kerülettel. Itt-ott előfordulnak a tracheidák között egyszerű gyantaveze­tékek, de többnyire hiányoznak. Tenyészeti gyűrűik vannak, ezek néha igen vastagok, néha vékonyak. Bélcsövük — a meny­nyire ismeretes — többnyire szűk, néha szélesebb «Tylodendron» bélcső, a melyen hosszúkás barázdák fordulnak elő. A Pycnophyllum-faj ok fájának hasonló volta következtében nincs kizárva, hogy a palaeozoiban előforduló, — ismeretlen bélcsövű Pycnopliyllum-iák egyike­másika is ide csatoltatik. Az éles elkülönítés azonban lehetetlen. Az egyes fajok tárgyalásában sem a geologiai rétegekhez, sem a fajok meg­alapításának chronologikus sorrendjéhez nem alkalmazkodhatom, mert a különböző szerzők, sőt ugyanazon szerző dolgozataiban is, az egyes fajok jellemzése és felfo­gása tekintetében oly zavaros viszonyok vannak, s az egyes fajok között feltételezett vonatkozások oly változó kifejezést nyertek, hogy a mint egy faj viszonyait vizs­gálni kezdjük, a vonatkozások, a fajok sokaságában össze-vissza vezetik az embert. Az Araucarites thannensis GÖPP. fajt, melyet a Pycnophyllites fák között tár­gyaltunk, szerzője mint Ar. Beinertianus fi. thannensis-l sorolja fel. A GöPPERT-féle Arboretum Fossile példányain az Ar. Beinertianus-szA összehasonlítva, azt találtam, hogy az utóbbinak csiszolatai egészen fiatal fából származnak, az előbbiéi pedig idős fatörzs külsőbb részéből vétettek. Így tehát nem hasonlíthatók össze, de bél­sugaraik alapján egymástól elkülöníthetők. Az Ar. Beinertianus, a tracheidák többsoros udvaros gödörkéi révén a Pycno­phyllites csoportba is volna sorozható; azonban a 2—3, lapos sejtsor által határolt tenyészeti gyűrűk, az Arboretum Fossile példányán oly kis sugárnak megfelelően görbülnek, hogy ez kizárja a nagyobb bélcsövet. Ennek következtében ez a fafaj az Ullmannites-ék közé sorozandó, mint U. Beinertianus (GÖPP.) (2. kép). E típus

Next

/
Thumbnails
Contents