A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 4. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)

Lörenthey Imre: Adatok a balatonmelléki pannóniai korú rétegek faunájához és stratigrafiai helyzetéhez

93 Adatok a, balatonmelléki pannóniai koiú rétegek faunájához. 26 felülete eresebben barázdált (geglättet), ezzel sem mertem példányaimat azonosítani; összehasonlító anyagom nem lévén, pontos meghatározásra BOETTGER OSZKÁR tanár urat, mint e csoport legalaposabb ismerőjét kértem föl. O július 5-én kelt — már említett — levelében azt írja, hogy «e faj minden eddig ismert fajtól eltér a háznak erősen barázdált (starkgeglättete) voltánál fogva». Példányaim mind töredékesek, dc amennyire ezekről következtetni lehet, legalább 30 mm. magasak voltak. Mindaddig, míg e fajt épebb példányok alapján le nem írhatom, Triptycliia Boettgeri néven bevezetem az irodalomba s e helyen is megragadom az alkalmat, hogy hálás köszönetet mondjak BOETTGER tanár úrnak azért a páratlan szívességért, hogy néhány Helicidae-1 és Pupidae -t szíves volt meghatározni. Lelethely: Fonyódról a Cong, triangularis és C. balatonica jellemezte szintbe települt szárazföldi lencsékből körülbelül 20 példány töredékét kaptam. XVIII. Buliminus EHRENBERG. A szárazföldi Pupidae-k családjának valamennyi képviselője között a Buliminus a legritkább; amennyiben a faunámban csakis egy, az Ena vagy Napaeus alnembe tartozó faja van. Ez alnem Európára és Ázsiára szorítkozik. Fő előfordulása Észak-Európában van, innen a Kanáriszigetekig és a Himalájáig él. 1. Buliminus (Ena) nov. sp.? E csoportnak legalaposabb ismerője BOETTGER OSZKÁR dr. e fajról július 5-én kelt levelében azt írja, hogy rokona B. gracilis SBGR. és B. robusta REUSS-nak s hogy valószínűleg új faj. Addig, míg épebb példány alapján le nem írhatom, e néven említem. Lelethely: A fonyódi Cong, triangularis és C. balatonica jellemezte szintbe települt szárazföldi lencsékből néhány töredékét kaptam. XIX. Carychium MÜLLER. Az Auriculidae-k családját az egyedüli Carychium nem képviseli, mely egész Közép-Európában ma is elterjedt szárazföldi nem. A balatonmelléki pannóniai képződményekben és pedig a felső-pannoniai emelet édesvízi faciesében van egy képviselője a ma élő közönséges C. minimum M

ÜLL

., melyet HALAVÁTS Pupa Bertliae néven mint új fajt ír le. 1. Carychium minimum M

ÜLLER foss. 1884. Carychium minimum MÜLL. — S. CLESSIN: Deutsche Excurs. Moll. Fauna. P. 353. Fig. 208. (Lásd ugyanitt az előző irodalmat). 1887. Carychium minimum MÜLL. — S. CLESSIN

: Die Moll.-Fauna Oesterr.-Ung. etc. P. 502. (Lásd itt az előző irodalmat). 1892. Carychium minimum MÜLL. — LÖRENTHEY.: Adatok az erdélyi tőzegtelepek faunájához. 270., 272. és 277. lap. 1902. Pupa Berthae HALAV. — HALAVÁTS: Balatonmell. pont. fauna. 56. old. III. tábla, 12. ábra. 1904. » » » — HALAVÁTS: Pontusi irodalom. 126. lap. Ezt az egész Európában élő, sőt már a diluviumban is elterjedt közönséges szárazföldi fajt, mely nedves helyeken vizek közelében él HALAVÁTS Pupa-nak hatá-