A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 3. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)
Jaekel Ottó: Placochelys placodonta a Bakony felső triászkorú rétegeiből
38 Placochelys placodonta J aekel. 1. A temnospondylis csigolya hypocentrumát és pleurocentrumát a holospondylis csigolya centruma mellső, illetve hátsó felének kell tekintenünk. 2. A Temnospondylák fiatalabb képviselőin (Stereospondyli) a temnospondylis csigolya hypocentruma anannyira megnagyobbodik, hogy ezeknek majdnem az egész csigolyáját ez alkotja (21 C. ábra mutatja a csökevényes pleurocentrumok fekvését), de mégis csak a holospondylis csigolyatest elülső felének felel meg. Ezért nincs is okunk a holospondylis csigolyák régi terminológiáját tekintettel a Temnospondylákra megváltoztatni, mivel az utóbb említettek önálló, határozott fejlődési útra csak a normális holospondylis csigolyaképződés consolidatiója után terelődtek. A holospondylok eredeti intercentrumának tehát ilyen módon nincsen semmi vonatkozása a temnospondylis elemekhez s így valószínűleg a csigolya elsődleges alkatrészeivel sem áll vonatkozásban, mivel azt tapasztaljuk, hogy a Sphenodonon — ha szabad úgy mondanom — a «temnospondylis» ős csigolyapárok a holospondylis csigolya centrumává nőttek össze. A Placochelysnél tehát csak a valódi centrumok vannak meg. Az intercentralisan beiktatott részek, melyek a gyíkszervezetű typusok gerinczoszlopának legmozgékonyabb részein (különösen a nyakon és a farkon) fordulnak elő és véleményem szerint, körülbelül a térdkalácscsal vagy az izeit Crinoideák karjában levő, hasonlóan beiktatott részekkel hasonlíthatók össze, hiányoznak a Placodontáknál éppen úgy, mint a Nothosauridáknál, Plesiosauriusoknál, Mesosauriusoknál és teknősöknél. A holospondylis csigolyatest alakjának terminológiájában nem követhetem azt a szokást, hogy a csigolya elülső és hátulsó izületi felszínének megnevezésénél az «amphi» szót használjam. Mindkét izületi felszín a csigolyatest tengelyében fekszik, nem pedig annak kerületében. Az amphicoel elnevezés tehát csak azt jelentheti, hogy a csigolya kerületében homorú, ezért csupán ebben az értelemben akarom ezt a kifejezést a jövőben használni, mivel nyelvünknek ezen fogalomra más szava nincs. Úgy hiszem e megjegyzés megfogja szüntetni e szó téves használatát. Ezek után a következő jelzéseket használhatjuk: A Placochelys csigolyatestei laposan amphicoelikusak és körülbelül lV 2-szer hosszabbak magasságuknál (V. tábla, 3b, 4c, 4d, 7a; VI. tábla, 10 £ ábra) a külső szabad felületükön hosszanti rovatkákkal vannak ellátva. Elülről hátrafelé a csigolyatestek viszonylagos hossza nagyobbodik (V. tábla, 3b, 7a. ábra), de a hátpánczéllal összefüggő csigolyáknál némileg módosul ez az arány, a mire különösen ügyelnünk kell. Az egyes csigolyákat illetőleg meg kell jegyeznem, hogy azok nem összefüggően, hanem egymástól elváltán találtattak. Mindamellett az V. táblán 1—3. rajzban feltüntetett csigolyák oly közvetlenül feküdtek a koponya mögött, hogy már ebből is bátran nyakcsigolyákra következtethetünk. Ezen feltevést igazolják e csigolyák különös jellemvonásai, melyek több tekintetben érdekesek. Elsősorban el kell döntenünk, hogy az V. tábla 1. ábráján feltüntetett darabot minek tekintsük. Itt két eset lehetséges, jelesen ezt a csontdarabot vagy forgócsigolyának (epistropheus), vagy pedig a forgócsigolya fognyúlványának (processus odontoides, dens epistrophei) tekintjük. A kérdés eldöntése csak más csúszómászóknak hasonló képződményeivel való összehasonlítás révén lehetséges. Sajnálatomra a Nothosauridák első csigolyáját nem tudtam megszerezni, azonban a stuttgarti természetrajzi múzeumban találtam e helyett két elülső Plesiosauriusnyakcsigolyát, mely az Oxford melletti Fletton felső jura rétegéből származott.
