A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 3. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)

Vadász M. Elemér: A déli Bakony jurarétegei

61 A déli Ba kony jura rétegei. Phylloceras alontinum GEMM. 1897. Phylloceras alontinum GEMM. — POMPECKJ : Pal. u. strat. Not. aus Anat p. 733 Taf. XXIX. Fig. 58. (1. itt az előző irodalmat). 1900. Phylloceras alontinum GEMM. — BETTONI: FOSS. domer. p. 49. Tav. IV. Fig. 1. A : 67 mm. 43 mm 42 mm. 43 mm. 32 mm K : 13% 13% 14% 12% 16% M: 55% 52% 50% 47% 43 % R : 53% 53% — 51% 56% Sz: 40% 37% 37% 39% 37 % Egymásra következő kanya46% rulatok magassága: 47% — 46% — Egymásra következő kanya50% rulatok szélessége: 50% — 50% — Három elég jó megtartású példány van ebből a fajból. POMPECKJ leírásával azonosíthatók, csak példányaink kanyarulatalakja kissé lekerekítettebb. A tág köldök, meredek köldökfal és kamravarrat igazolják példányaink idesorolását. Kisebb példányunkon négy, nagyobbikon öt barázda van. A Ph. alontinum GEMM. közeli vonatkozásba hozható a Ph. Capitanei C

AT

. sp.-el. Tágabb köldök, alacsonyabb és szögletesebb kanyarulatok különböztetik meg tó'le. 18. ábra. Ph. alontinum GEMM. kanyarulatalakja. (Term, nagys.) Már ráutaltam másutt,

1 hogy a Ph. Capitanei C

AT

. sp. által jellemezett alakcsoportnak nem a Ph. Capitanei C

AT

. sp. a legidó'sebb tagja, mint NEUMAYR feltételezte volt,

2 hanem az alsó-liaszban fellépő Ph. sylvestre H

ERB

., a mely egyszersmind kiindulópontja annak a folytonos fejlődésnek, a mely a sylvestre — Capitanei — Nilssoni alaksort eredményezte. A fejlődési irányzatot pontosan megállapítani ebben az alaksorban nem igen lehet, egyrészt mivel az idetartozó alakok az irodalomban különböző világításban szerepelnek, másrészt pedig az alakok túlságos széttagolása miatt. Ha tekintetbe vesszük, hogy folytonos fejlődésben levő alakokkal állunk szemben, a melyeknek jellegei nem lezártak, nem határozottak, akkor megokoltabb az alaksor egyes tagjait csak varietások gyanánt elkülöníteni, hogy ezzel egyszersmind a fejlődés menete is érthetőbbé váljék. A Ph. sylvestre H

ERB

.-tői kiinduló fejlődés két irányban halad. Az egyik egyenesebb bordákkal s kissé megváltozott kanyarulatalakkal a var. rectisulcata-n keresztül a Ph. Capitanei C

AT

. sp. típusához vezet. A másik, a «Ph. Bicicolae MGH. sp.» és a «Ph. Emeryi BETT.»-hoz vezet. Utóbbi két alak a Ph. sylvestre H

ERB

.-tői fajilag alig, legföljebb varietás gyanánt különíthető el, mivel különbség főként csak a barázdák lefutásában nyilvánul s ez az alakok variálásával magyarázható. Az alaksor további tagjai a Ph. Capitanei C

AT

. sp.-ből vezethetők le egyrészt a kanyarulatalak megváltozásával (Ph. Nilssoni HÉB. sp), másrészt a köldökbőség és barázdák lefutásának megváltozásával 1 A nagyküküllőmegyei Alsórákos alsó-liászkorú faunája, p. 321. 2 Jurastudien p. 330.