A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 3. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)
Jaekel Ottó: Placochelys placodonta a Bakony felső triászkorú rétegeiből
85 Placochelys placodonta J aekel. dolom, hogy a legközelebbi kapcsolatra engednek következtetni az Ichthyosauriusok koponyaalkotása és egyéb szervezeti viszonyai is. Teljesen megokoltnak tartom tehát, hogy azt a törzsfejlődésbeli egységet, a melyben mindezek a csoportok a Placodontakkal együtt szerepelnek, a rendszertanban is megtartsuk. A permi alakok további megismerésével bizonyára ide kell majd soroznunk az ú. n. Theromorphák (Gomphodontia, Thcrosuchia SEELEY) egy részét is, sőt esetleg olyan formákat is, a melyek a Deuterosaurus köré csoportosulnak. Arról, vájjon a Mesosauriusok, a melyeknek csigolyái, bordái, vállöve, medenczéje és végtagjai a Plesiosauriusokóxhoz oly közel állanak, szintén idetartoznak-e, koponyaalkotásuk ismerete nélkül nem szólhatok. Ennélfogva az alakkörök természetes csoportosítása ez: Placodontia, Nothosauria, ? Mesosauria, Plesiosauria, Ichthyosauria. Ha ezt a csoportosítást újabb vizsgálatokra alapítom is, elfogadhatóságukra nézve mégis már két oly férfiúra hivatkozhatom, a kik kétségbevonhatlanul a foszszilis csúszómászók legalaposabb ismerőiként tűntek ki, jelesen : v. MEYER H-ra és OWEN RICHARD-ra. Utóbbi ezt a csoportot Enaliosauria névvel jelölte. 1 Ha már most az Enaliosauriusókai ismét egységnek fogadjuk el, akkor e csoporton belül nyilvánuló széttérő fejlődési irányzatosság okát, mindenekelőtt a tengeri élethez való különböző alkalmazkodásban találjuk. Az Ichthyosauriusok vitték ezen a téren kétségen kívül legmesszebbre, de a Nothosauriusók és Plesiosaurinsok egyes hegyes orrú típusai, mint a Pistosaurus és Dolichosaiirus-nemektagjai a tengeri élethez való alkalmazkodásban magas fokot és erőteljes úszóképességet nyertek. A Placodonták utóbbiakat ebben nem követték. Ok, miként láttuk, — már fogazatuknál fogva is — kagylóevők, azaz fenéklakók voltak. Minthogy pedig valamennyi Enaliosaurius-nók szárazföldi állatoktól kellett származnia és a Placodonták a tengeri élethez való átmenetnél a parthoz legközelebb maradtak, nem jogosulatlan az a várakozás, hogy bizonyos jellemvonásaikban az összes Enaliosaurusok közül legközelebb állnak az Enaliosaurusok szárazföldi őseihez. Ezek a jellemvonások kiváltképen azok a bélyegek lesznek, a melyek a kagylóevéshez való speciális alkalmazkodással nincsenek közvetetlen összefüggésben. Ezeket a sajátságokat tekintve, a Placodonták szervezete talán kijelöli azt az utat, a melyen az Enaliosanrusok fejlődése haladt. Azt azonban már korántsem gondolom, hogy a Placodonták egyúttal a törzsfejlődésben a többieknek kiindulópontjául szolgálhattak volna. Ehhez a halevő Nothosauriusók, Plesiosauriusok és Ichthyösauriusók physiologiai fejlődésirányai a kagylóevő Placodontákhoz képest kezdettől fogva nagyon szétágaztak. Minthogy minden körülmény arra vall, hogy a Nothosauriusok több képviselőjének volt búbos pánczélja, ebből azt következtethetjük, hogy a Placodonták és Nothosauriusók közös ősei már szintén ilyen búbos pánczéllal voltak vértezve. Ez a pánczél a szárazföldi elődöknél még szarunemű lehetett és csak a súlyt csökkentő vízben szilárdulhatott meg és válhatott nehezebbé mészsók lerakódása következtében. Ebből magyarázható talán az is, hogy a kezdetlegesebb szervezetű Placodusnál még eddig nem találtak elcsontosodott búbos pánczélt. Ugyan meg lehetett már ez akkor is, de kevésbbé elmeszesedett állapotban s ezért nem maradt meg 1 RICHARD OWEN : Report on British fossil Reptilia. 1839.
