A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 3. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)

Jaekel Ottó: Placochelys placodonta a Bakony felső triászkorú rétegeiből

47 Placochelys placodonta J aekel. A HÁTPÁNCZÉL. Jóllehet a pánczélnak csak csontos búbból álló töredékei állanak rendelkezésemre, nem lehet kétség az iránt, hogy ezek a törzs hátpánczéljának alkotórészei voltak. A IX. táblán feltüntetett töredékek részben a fej felett és részben a fej mögött, a nyak- és hátcsigolyák és néhány jellemző borda felett feküdtek normális helyzetben (lásd az 1. szövegábrát), úgy hogy a tompa búbok sima kúpja fölfelé tekintett, míg a durva, egyenetlen, egészében azonban mégis sík belső felülete a felülről lelapított bordákon nyugodott. A hátpánczél elemei csontos búbok, melyek talapzataikkal oldalt összenőttek és az összenövés helyének niveauja fölé tompa kúpok alakjában kiállnak. Vertikális metszetben (38. ábra) a talapzatok falai megközelítőleg párvonalasak, míg kúpok falai derékszögben összehajlanak. Csak a peremen elhelyezkedett búbok, a minőket a IX. tábla 5. ábráján láthatunk, kisebbednek befelé s mutatnak némileg homorú belső felületet (IX. tábla 5b ábra). Az egyes búbok nagysága nagyon különböző; a szerint, a mint talapzatuk terjedelmesebb, magasabb a kiemelkedő kúp is. Nagyságuk azonban nem változik minden rendszer nélkül; hanem valószínű, hogy a pánczél bizonyos helyén, mint ezt a IX. tábla 3. ábrája is feltünteti, lényegesen nagyobbak a búbok. Az ilyen feltűnően erős búbsorok kétségkívül a pánczél hátoldalának oldalperemeit alkották, ezeknek sorain kívül.lényegesen kisebbek foglalnak helyet, a melyek háztetőcserepek módjára egymáson feküdnek; ezek vastag pikkelyekhez hasonlítanak és minden valószínűség szerint a pánczél oldalfalát alkották. A 2. ábrán feltüntetett töredék, valamint a 3. ábrán látható darab baloldali része, a melyek a szélesebb pánczélfelületet alkotják, valószínűleg a pánczél valamelyik középső részletéhez tartozhattak, a melyen a búbok nagysága és helyzete rendszertelen lehetett, de fokozódott növekedésük daczára is, méreteikben kisebbek maradtak, mint a fentemlített, nagy oldalperembúbok. Az egyes búbok kúpjainak csúcsa seholsem vertikális helyzetű, hanem rendszerint ferde állású. A IX. tábla 5 a ábráján látható búb a csúcs jelzett elhajlását szépen mutatja, a mely még az egyes pánczéltöredékek belső részein lévő búbokon is tisztán kivehető. Más gerinczes állatok hátpánczélzatának analógiája alapján, olyanokat tartva szem előtt, melyeknél a mozgékonyság testük hossztengelye irányában van legjobban kifejlődve, arra következtethetünk, hogy a búbok hajlása hátrafelé irányult, minden mozgás ugyanis a levegőben, de különösen a vízben a közeg ellenállását kénytelen legyőzni, a minek következtében, ha a mozgás a tengely irányában történik, a test felszínén kiálló részek, a közeg ellenállásának engedve, illetőleg annak kisebbítése czéljából hátrafelé hajlanak. Ez alapon a pánczéltöredékek között bizonyos fokig tájékozódhatunk. A pánczél meredek oldalpereménél persze másként áll a dolog. Az egész oldalperem lefelé irányuló megvékonyodásának megfelelőleg, a pikkelyszerű oldalbúbok legvastagabb része a felső peremhez közel fekszik. A kúpok tehát itt, ámbár gyöngébben fejlődtek, a hátpánczél nagy búbjai által megerősödött oldalpereme felé hajlanak. A IX. táblán feltüntetett három nagyobb pánczéldarab közül az, a melyiket a 3. ábrán látunk, az oldalperem fekvése és a búbok hajlása szerint, csak a hátfelület jobb oldali hátulsó pereméhez tartozhatott, úgy a mint azt a X. táblán igye-