A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 2. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Kittl Ernő: Bakonyi triasz-gastropodák
28 Bakonyi triasz-gastropodák. Minthogy tehát biztosan megállapítható különbségek alapján ki van zárva a hasonló alakokkal való azonosítás, a veszprémi alaknak új nevet kellett adni. A genus-nevet illetőleg Heterocosmia is szóba jöhet. A nagyobb kanyarulatok oldali lapultsága, a mely a K. veszprimiensis típusos példányain felismerhető, sem a Katosira, sem a Heterocosmia típusain fel nem található. Ez utóbbi nem, felfogásom szerint, egyesíthető volna a Katosira-xa\f miután a nemi definicziók közt nem található egyéb lényeges különbség, mint hogy a Katosira bázisán erősebb természetű a spirális vonalzat, a Heterocosmia nagyobb kanyarulatain pedig eltűnik a haránt-redőzet. Ha azonban külön akarjuk hagyni a két nemet, úgy a K. veszprimiensis számára ezek egyikét kellene választani. Egyelőre a Katosira mellett döntöttem, mert más rokon sct.-cassiani alakokat (pl. K. lateplicata KLIPST. 3) már ehhez a nemhez soroztam; de meg azért is, mivel eddig nem bizonyult be, hogy a K. veszprimiensis nagy kanyarulatain a haránt-ránezok elvesznek. Meg kell azonban említenem, hogy egy nagyobb csigatöredéken a Hctcrocosmiának egyenletesebben erős domborúsága ismerhető fel, de egyébként meglehetősen megegyezik a K. vcszprimicnsis-se\\ hogy ez a töredék (5. ábra) valóban a K. veszprimiensis-hez tartozik-e, azt egyelőre eldöntetlennek kell hagynom. Termőhelye: Veszprém, Jeruzsálemhegy, 2 példány, veszprém—jutási vasútvonal I. prof. c rétege, 2 példány, IV. prof. 75 példány (ebből 8 a b, 12 a h rétegből), Kőképalja VII. prof. g rétege, 11 példány, közelebbi adat nélkül 5 példány. 59. Hypsiplettra cf. subnodosa (KLIPST.). 1894. KITTL: Cass. (III), 221. old., XVI. tábla, 12—16. ábra. Néhány a pontosabb meghatározásra nem elég jó megtartású csiga valószínűleg a Hypsiplcura nemhez tartozik; jóllehet ezek a Katosira veszprimiensis-hez is hasonlítanak, mégis legközelebb esnek a sct.-cassiani és raibli rétegekben talált Hypsipleura subnodosa (KLIPST.)-IIOZ. Néhány hasonló, itt figyelembe nem vett ház oly rossz megtartású (bekérgezett), hogy nem lehetett őket a felemlített fajok egyikéhez sem csatolni. Termőhelyek: Veszprém,Jeruzsálemhegy 2 példány, jutási vasútvonal, I. prof. 11 példány (kettejök a b rétegből), Kőképalja VII. prof., 2 példány. 60. Euthystylus 3 balatonié us KITTL n. f. II. tábla, 20. és 21. ábra. Háza csúcsos, torony alakú, hegyes-kupú spirával, kanyarulatai alig domborodók, varratai sekélyek, alapi része lapos, kissé homorú. A kanyarulatok valamivel szélesebbek, mint magasak; elölről homorú, a varrattól kissé hátratartó növedékvonalaik és igen finom, gyenge, nem mindig felismerhető hosszvonalzatuk van. A száj1 KITTL: Cass. (III.), 178. old. 2 KITTL: Cass. III., i. h. 3 Az Enthystylus COSSM. az Orthostylus KITTL helyett állíttatott fel, miután e név már le volt foglalva. Lásd Journ. de Conchyliologie-ban, 1895, CossMANN-nak bibliogr. referátumát.