A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 2. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Kittl Ernő: Adatok a triász halobiidái és monotidái monográfiájához
68 Adatok a triász Iialobiidái és Monotidái mono gr a fiájához. 68 Daonella zellensis KITTL n. F V. tábla, 5. ábra. A kicsiny teknők körvonala ferdén tojásdad, kissé hosszabb, mint magas (14: 11), a fiatal teknők majdnem simák, a nagyobb példányokéi számos, egyszerű, erős radiális bordával van díszítve. Ez a faj a D. tenuis-hoz és a D. subtemás-hoz csatlakozik; az előbbitől csak nagyobb magassága által tér el. Ha a D. tenuis nem volna megnyúlt, a D. zellensis-X. vele azonosítani lehetne. A D. subtenuis-nak ugyanazon körvonala van, mint a D. zellensis-nek, de bordázottsága eltérő, nevezetesen a mellső héjrészlet bordái szélesebbek. Lelőhelye: a Daonella zellensis k'leinzellnél fekete (reiflingi) meszekben számos Posidonia-wal fordul elő, melyek valószínűleg a Daonella embrionális példányait képezik, miután alakjuk egyező, természetesen bordátlanok. Daonella subtenuis KITTL n. f. IV. tábla, 12—14. ábra. Alsódörgicse és Szentantalfánál a kagylósmész fehér meszeiből egy Daonellaalak került elő számos kis és középnagyságú fiókteknővel (Posidonia), mely a D. tenuis Mojs.-al mutat némi hasonlatosságot. A D. subtenuis körvonala megnyúlt, de kevésbbé hosszú, tehát magasabb, mint a D. tenuis-é. A bordák erősebbek és szélesebbek, számuk kevesebb, mint az utóbbinál. Megegyezést mutat a bordák legyöngülése a mellső záros peremen. A D. subtenuis-ná\ kissé a héjközép előtt nagyon széles bordák állnak. A D. subtenuis és a D. tenuis viszonylag kis méretűek. Nem tartom kizártnak, hogy mindkét faj nagyobbra nőhessen, mint eddig ismeretes. Ez esetben ezek csak fiatal stádiumokat képviselnének. Lelőhelyei: kagylósmészben Szentantalfánál és Alsódörgicsén. Daonella elongala MOJS. 1874. E. V. MOJSISOVICS: Üb. d. triad. Pelec.-Gatt. Daonella und Halobia; Abh. d. k. k. Geol. R.-A., VII. k„ 2. f., 13 o., II. t., 9. á. Midőn MOJSISOVICS ezt a fajt leírta, csak az általa a Pufler-Schluchtban gyűjtött, rossz megtartású anyag állt rendelkezésére. Én ebből csak az eredeti példányt láttam. Azóta VACEK M. Centa mögött a Cornetto felé egy jobban megtartott Daonellá-t talált szintén fekete márgás meszekben, mely a D. elongata-hoz nagyon közel csatlakozik, de néhány alárendelt jelentőségű tulajdonsága által el is tér tőle. A ma rendelkezésemre álló anyag nem elegendő annak eldöntésére, hogy a centai Daonella a D. elongata-tól eltérő fajt képvisel-e. Ennélfogva az előbbit az utóbbitól el kell választanunk, e czélból a czentai Daonella-nak a Daonella Vaceki elnevezést hozom javaslat-ba. A tágabb értelemben vett Daonella elongata, azaz a grödeni Daonella elongala Mojs.-ot és a D. Vaceki-t összefoglalva, következő jellemvonásokkal bír:
