A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 2. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Bittner Sándor: Bakonyi triasz-lamellibranchiaták
21 Bakonyi triasz-la mellibra nchiat äk. Avicula aspera PICHLER. IV. tábla, 2., 3., 4., 5. ábra. Avicula aspera PICHLER : N. j. f. M. 1857, 694. old., 2. ábra. Avicula aspera PICHLER, WÖHRMANN-IGI Jahrb. d. geol. R.-Anst. 1889, 205. old., VII. tábla, 7., 8. ábra. Ezt a fajt, a melyet PICHLER A. már 1857-ben fölállított és elnevezett, először WÖHRMANN báró ábrázolt újból 1889-ben, a nélkül, hogy ScHAFHÄUTL-nak az Avicula flabellum-ot illető léirására és erre a névre hivatkozott volna. És pedig, a miként hiszem, joggal, mert ha SCHAFHÁUTL faja általában azonos is az Avicula aspera PICHLER fajjal, ábrázolása oly hiányos, hogy ez után az alakot lehetetlen megismerni. A faj Északtirol Cardita-rétegeiben nem épen gyakori, a mint ezt WÖHRMANN lerajzolt példányaiból is következtethetjük; az északkeleti Mészalpokban még ritkábbnak látszik és a Délialpokban sem jött eddig számosabban elő, mivel magán Raiblon és Friaulon a Rio del Ferroban (TOMMASI A. szerint) is csak szórványosan lép föl. Az Avicula asperá-t kevéssel ezelőtt GEYER G. a Spiriferina Lipoldi tartalmú Cardita rétegekben a karinthiai Paternionalm fölött Hirschengrabenben gyűjtötte. A Bakonyban ellenben, Veszprém mellett nem épen ritka, minthogy innen körülbelül 15 példány magános teknő van előttem, ezeknek azonban csak csekély részük van jobb megtartásban. A felület jellegző díszítése egyes darabokon rendkívül szabályszerűen fejlett, így a 2. ábra is mutatja ezt; ezek a darabok többnyire balteknők. A sokkal laposabb jobb teknőn ez a díszítés csak a hátsó szárnyon van világosabban kifejlődve, a miként ezt WÖHRMANN helyesen kiemeli ; IV. táblám 4. rajza helytelenül ennek a teknőnek a domborodásán is mutatja ezt a díszítést, a mit ezennel kijavítok. A pántudvar meglehetősen széles felületet foglal el, azonban tulajdonképeni pánt árok, a legnagyobbrészt erősen bekérgezett példányokon, alig vehető észre; lehetséges talán, hogy ez igen ferde helyzetben hátrafelé fekszik és általában kevéssé élesen határolt. Ez az alpesi faj a német triaszbeli Avicula erispata GOLDF. egyik közeli rokonának látszik, a melynél azonban a növekedési gyűrűk fodrozódása nem haladt elő abban a mértékben, miként az Av. asperá-w. Az alpesi Avicula fajok között a raibli Avicula Stoppanii TOMM. látszik a legközelebb állónak (Abhandl. XVIII, kötet, 70. oldal). Termőhelyei: Veszprém, kőfejtő az I profil mellett, a IV. tábla 3. és 4. ábráján, az utóbbi, jobb teknő a bécsi Hofmuseumban ; Jeruzsálemhegy, a IV. tábla 2. ábráján; a veszprém—jutási vasútvonal IV. profiljának g rétegei, IV. prof. a—b rétegei, végre a VII. profil g rétegei. Avicula aculeata nov. spec. IV. tábla, 12. ábra. Csak bal teknője van meg. Ez nagyobb és sokkal laposabb, mint az Avicula aspeia megfelelő teknője, hátsó szárnya tetemesebb kiterjedésű. A növekedési megtörések, illetőleg a koncentrikus kiduzzadások ennél sokkal gyöngébbek és sokkal több finom, tüske- vagy sörteszerű kitüremléssel vannak ellátva, ezek közül egyik-
