A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 2. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Frech Frigyes: Új kagylók és brachiopodák a bakonyi triászból

42 IJj kagylók és bracliiopodák a. bakonyi triászból. 59 Dicerocardium himalayense STOLICZKA var. protracta FRECH. (80. ábra az 50. old.) Egy erősen megnyúlt, diagonális egyenesvonalú gerinczczel ellátott alak két példányáról azt hittem kezdetben, hogy a D. Jani változatát kell képviselniük. Ezek az elongata (STOPPANI id. m. 49. tábla) változathoz tényleg közel is állanak, azonban BITTNER-nek

1 a Himalayából lerajzolt fajához még sokkal közelebb vannak. Megegyező különösen az egész héj erős meghosszabbodása és a hátsó részen egy hosszanti duzzanat kiképződése. Különböző csupán a héjdomborodás erősebb kiképződése. Az alpesi változat darabjai igaz, hogy kőbelek, a himalayabeli alak pedig héjas példány. Ez a különböző megmaradás azonban egyedül nem magyarázza meg a különbséget. A vastagság különbsége nem a búbon (a hol a héjak a legvastagabbak), hanem a ltéj közepén a legvilágosabb. Mindenesetre figyelemre méltó a nagy hajlam a varietás és az alakképződésre ezeken az akmatikus, rövidéletű óriási kagylókon. Semmiesetre sem látszik az kizárva, hogy a további anyag közvetlen összehasonlítása a változatok összevonását fogja czélszerűnek mutatni. Termőhelye: Rue-Blanc Sct.-Cassian mellett (müncheni múzeumban). Egy másik, kissé keskenyebb, rossz állapotban maradt példány a Sette Commune-ből, ez a berlini múzeumban van. LYCODUS SCHAFH. 1863 (Délbajororsz Lethaea geognostica) = Conchodus STOPP

. 1865 et auct.

2 A Lycodus-nem vagy alnent kiindulópontja a Megalodus Günibeli, a melynek zára (114. ábra) lényegében ugyanazt az elrendeződést mutatja, mint a Lycodus hungaricus zára: a főfog (Z) a jobb héjban mindkettőn erősebben ki van fejlődve, mint a mellső oldali fog.

3 Az egész zárókészülék

4 tömött kifejlődése, valamint mindenekfölött egy, a héj hátsó oldalát átható gerincz erős kiképződése a Lyc. hungaricus (felső fődolomit) csoportját a Lycodus cor (= infraliassicus) csoportjával köti össze. Az utóbbi, lényegében rhaetiai csoport zárószerkezetében is jellemző tulajdonságokat mutat, így tehát két csoportot kapunk, egy idősebbet a fődolomitból, ez a csoport a megalodon-tói csak keveset különbözik, és egy fiatalabb rhaetiai csoportot, a zárószerkezet típusos ismérveivel: A) Lycodus hungaricus HOERN. R. csoportja. A jobb teknő főfoga egyöntetű, ívszerűen meghosszabbodott. Fődolomitból. B) Lycodus cor csoportja. A jobb teknő főfoga (1. alább) szabálytalanul háromosztatú. Lemezes mész és rhaetiai emelet. — Ide tartoznak a Lycodus praeliassicus és a Lycodus cor. 1 Pal. Indica, Himalayan Fossils, Trias-Brachiopoden, Lamellibranchiaten etc. 12. t., 1. ábra. 2 A Paléontologie lombardé bár 1860—65-ben jelent meg, azonban a Conchodon infraliassicus a 2-ik függelékben van, az egészben 260 oldalt tartalmazó szöveg utolsó oldalán. A SCHAEHÁUTL-féle faj prioritásáról tehát semmi kétség sem lehet. A Lycodus cor és a Conchodus Schwageri azonosságára ZITTEL a ScHWAGER-féle munka 6-ik oldalán, a Conchodus Schwageri és a C. in/raliassicus azonosságára pedig WÁIIN ER utalt ra. Mindkét buvarnak feltétlenül igaza van, a miként erről SCHAFHÄUTL, TAUSCH (palaeontologiai múzeumban, Münchenben) és STOPPANI (Milano) eredeti példányainak vizsgálatából meggyőződtem. 3 A mely a Megal. triqueter csoportjánál a főfog rovására képződött ki. 4 A melyből a M. Tofanae és rokonainál csak a mellső részlet mutat erősebb kiképződést.