A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi
264 A Bakony triászkorú tüskésbó'riíi. mely kövület a Cidaridákhoz tartozik-e vájjon, avagy a Diadematidákhoz. Ha a teljes pánczél, vagy még inkább az élő állat maradt volna fenn számunkra, akkor ezek a nehézségek talán nem merülnének fel, midőn azonban csupán a koronával vagy annak töredékeivel van módunkban foglalkozni, azt a benyomást kapjuk, hogy annak minden eleme igen fokozatos átalakuláson ment keresztül, s hogy az említett nehézségek egyszerűen ennek a ténynek a folyományai. Vegyük tehát szemügyre az ambulacrumok átalakulását. A Cidaroida és a Diademoida ambulacrum-típusok lényeges különbségei a következők. A Cidaroidák elsőrendű ambulacrális lemezei egyenlő nagyok, egyenlő bibircseik vannak (equituberculate), egyenként felismerhetők, egyszerű sorokban állanak, az a oszlopban lévők váltakoznak a b oszlopbeliekkel, pórus-párjaik szintén egyszerű sorokban helyezkednek el (unigeminálisok). A Diademoidáknál az elsőrendű lemezek hármasával egyesültek, közülük a középső a legnagyobb és az viseli a legnagyobb szemölcsöt is; a varratok elmosódtak, különösen a külső felszínen, a hol a nagy szemölcs alapja átterjed a szomszédos ambulacrálisokra; mindenik hármas csoport pórus-párjai ívet alkotnak, melynek közelítőleg a nagy szemölcs a középpontja. Ennek a típusnak a végső kifejlődésében az elsőrendű ambulacrálisok hármas csoportjai oly szorosan egyesülnek, hogy egyetlen nagy lemezt vagy «major»-t alkotnak, s az a és b oszlopok közötti zegzugos varratokban ilyen «major»-ok váltakoznak egymással, nem pedig elsőrendű lemezek. További, bár csekélyebb eltérés mutatkozik általában a podiális pórusok eloszlásában is: a Cidaroidáknál az egy párhoz tartozó kettő rendesen egyenlő távol áll az ambulacrum adorális szegélyétől s határozottan kiemelkedő perem, vagy peripodium nem zárja körül őket; a Diademoidáknál, valamint számos egyéb Ectobranchiatánál is, rendesen peripodiumot találunk, a pórus-pár hosszú tengelye pedig szöget zár be az ambulacrális hosszú tengelyével, úgy hogy a belső, vagy radiális pórus adorálisabb helyzetű. Végül az ambulacrum szélessége a Diademoidáknál aránylag nagyobb kezd lenni, mint a Cidaridáknál. A triászkorú Cidaridák ambulacrumai teljesen alkalmazkodnak a Cidaroida típushoz. A Triadocidaris persimilis-ét részletesen leírtuk (75—77. 1.) s egy valószínűleg Miocidaris-hoz tartozó töredékről is szó esett (97. 1.). Az ebben a munkában* a Diademoidákhoz sorolt ambulacrumok viszont még távolról sem érték el a jellemző szerkezetet. A Mesodiadema-ból, sajnos, nincsen biztos ambulacrumunk, a génusz diagnózisában foglalt megállapítás szerint azonban az ambulacrálisok még egyenként megkülönböztethetők (distinct) és egyszerű sorokban feküsznek; a genotípusnak: a M. Marconissae-r\ak az ambulacrumai aránylag keskenyek, s az egyetlen vonás, mely a Diademoidákkal fennálló rokonságára utal, abban a kezdetleges peripodiumban jut kifejezésre, mely minden egyes pórus-párt befogad. «Ces ambulacres», írja DE LORIOL (1882) «se rapprochent beaucoup de ceux des Cidaris.» A génusz diagnózisának az a mondata, mely szerint «az ambulacrálisok sohasem szemölcsösek» («Ambulacralzonen nur granulirt» NEUMAYR) nem akar többet kifejezni, mint csupán azt, hogy az ambulacrumok nem viselnek olyan szemölcsöket, melyek az elsőrendű szemölcsök nagyságát megközelítenék. DE LORIOL kijelentése, nemkülönben az ő 1 b ábrája, melyet NEUMAYR is lemásolt, kiemeli, hogy mindenik ambulacrális ugyanolyan világos admedián szemölcsöt és dudorokat visel, mint a Triadocidaris persimilis. AIRAGHI (1905, 2. 1.) az ő Mesodiadema Lamberti-)érö\ ezeket írja: «Ambulacri stretti, diritti, collá zona interporifera coperta
