A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi

Morfologiai eredmények. 257 melyeknek varrata ezen a tájon függőlegesebb volt, s hogy a varrat minőségének megváltozása innen kiindulva fokozatosan terjedt át a pánczél adapicális régióira. Az adradiális varraton oly szembetűnő hajlékonyságot a streptosomás állapot maradványának tekintjük, mely oly számos palaeozoi Echinoida egész pánczélját jellemzi. Ugyanennek az állapotnak egyéb maradványai találhatók magukon az interambulacrálisok közötti varratokon is mind a Miocidaris-nä\ (90. 1.), mind a Mesodiademá-nál (127. 1.). Az egyes génuszokra vonatkozó ismereteink legnagyobbat haladtak az Anaulocidaris esetében, melyet a bőséges bakonyi anyag alapján nagyrészt rekonstruálhattam, s mint a Cidaridáktól független génuszt feltámaszthattam. Nemcsak a tüskéiből van teljes sorozatunk (145. 1.), de úgy hiszem, hogy az A. testudo nevű új fajt ezenfelül többrendbeli interambulacrális lemez is képviseli (98. 1.). HESSE-nek az Echinoida tüskék mikrostructurájára vonatkozó hasznos munkája (1900) megmutatta, hogy ezt a vizgálati módszert alkalmazva, igen sokat lehet tanulni. A bakonyi anyag nem mindig alkalmas vékony csiszolatok készítésére, a sikerült metszetek azonban rendkívül tanulságosaknak bizonyultak. Nemcsak a fajok meghatározásához szolgáltattak újabb kritériumokat, melyek különösen akkor voltak értékesek, midőn a külső alakok szinte kibogozhatatlanul összeolvadtak, hanem ezenfelül számos különös szerkezetbeli sajátságot is kifejezésre juttattak. Már HESSE kimutatta, hogy a cassiani rétegekből származó tüskék meglehetősen eltérnek a normális Cidarida-típustól, s ezt teljes mértékben megerősítették az itt közölt behatóbb tanulmányok. A tüskék közül némelyik persze valóban nem tartozik a Cidaridákhoz, de még azokban az esetekben, midőn a «Cidaris» név aránylag helyénvalónak látszik, mint pl. a C. Hausmanni, C. parastadifera és C. trigona eseteiben is, az a szerkezet, melyet elárultak, nagy mértékben speczializálódottnak és különlegesnek bizonyult. Ezeknek megfelelő tárgyalását illetőleg az egyéni leírásokra és táblákra kell utalnom az olvasót (157., 180., 193., 196., 200., 204., 207., 210., 219., 222., 226., 231., 240., 242. 1., XIV— XVIII. táb.). Az anyag természete mikrofotografiák készítését számos esetben kizárta, úgy hogy mindezeket a bonyolódott szerkezeteket czeruzarajzok alakjában ábrázoltuk. Ez természetesen hosszadalmas eljárás, melyet azonban GWILLIAM G. T. úr a lehető legnagyobb pontossággal végzett el, s a rajzait ismételten magam is a legnagyobb gonddal ellenőriztem. Azt kérdezhetjük már most, hogy az ebben a munkában foglalt tények milyen fényt vetnek a szóba került csoportok fejlődéstörténetére. A triászkorú kövesült gerinczteleneknek mindig megvan az a különös érdekességük, hogy az élet palaeozoi és mesozoi alakjai között állanak, melyek az állatok oly számos csoportjában eltérő tervek alapján látszottak felépülni. A palaeontologusok régebbi nemzedékét, mely a közbelépő triászkori kövületeket nem ismerte oly jól, ezek a különbségek annyira megragadták, hogy megszoktak a palaeozoi és a későbbi génuszokat külön rendekbe helyezni; így az Echinodermák soraiban felállították a Palaeocrinoidea és Neocrinoidea, továbbá a Palechinoidea és Euechinoidea rendeket. Mihelyt azonban az egyetlen folytonos fejlődési folyamat eszméje átment a vizsgálódó palaeontologusok mindennapos gondolkodásába, kiderült, hogy ezeknek a konczepczióknak az alapja téves. Első dolgozatomban, melyet a Crinoideákról írtam (1889, Quart. J. Geol. Soc, XLV., 617. 1.), megragadtam az alkalmat az akkor használatos osztályozás bírálatára, s örömmel tapasztalhattam, hogy kevéssel később A Balaton tudom, tanulmányozásának eredményei. I. köt. 1. rész. Pal. függ. 17