A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi
234 A Bakony triászkorú tüskéshó'riíi. Diadematoida tüskék. Bár HESSE (1900) a cassiani tüskéket a Cidaris típus módosulatai gyanánt írta le, ezt nem foghatjuk fel oly értelemben, hogy valamennyien Cidaroida génuszokhoz tartoznának; tényleg még az olyan elismert Diademoidák tüskéi is, a minő pl. az Acrosalenia és a Hemicidaris, szintén a Cidaris típushoz tartoznak s az alsó Hasból származó Diademopsis Heeri tüskéje HESSE (1900, 230. 1.) leírása szerint sok tekintetben a Cidaris típushoz közeledik, nevezetesen nincsen axiális csatornája, hanem axiális complexusa van, mely átmegy a sugaras septumokba. A cassiani tüskék közül egyesek már most sokkal közelebb látszanak állani a normális Diadema typushoz, mint ezek bármelyike; nagy axiális lumenjük van, melyet a sugaras septumokból álló külső rétegtől határozott réteg ( HESSE «Axialscheide»-je) választ el. Maguk a septumok is szabályosabbak és testesebbek, mint a minőkkel a cassiani Cidaroidáknál rendesen találkozni szoktunk, s a felszínen oly módon bukkannak elő, hogy világos és szabályos vonalas díszítést eredményeznek. A Cidaris flexitosá-nak HESSE-nél ábrázolt (1900, 231. 1., 2. ábr.) keresztmetszete e szerkezeti típus általános diagrammja gyanánt szolgálhat, bár ennek a fajnak most előttem fekvő metszetében a trabeculák váltakozó helyzetűeknek látszanak, s a septumok gyengén zegzugos módon hajolnak egyik trabeculától a másikhoz, úgy hogy a közöttük bezárt szemek megnyúlt hatszögekből álló sugaras sorozatokat alkotnak. A cortexről továbbá nem azt mondanám, hogy «nem maradt fenn», hanem azt, hogy «hiányzik», legalább is a test nagyobb részéről. Már volt alkalmunk e felé a szerkezeti típus felé irányuló közeledést megismerni és pedig akár az axiális complexus látszólagos felszívódása, akár a külső hosszanti díszítés és függőleges sugaras septumok között fennálló határozott kapcsolat révén, s könnyen meglehet, hogy az eddig leírt fajok némelyike nem volt igazi Cidaroida. Mindenesetre valószínűnek látszik, hogy az ezentúl megbeszélendők kezdetleges Diademoidákat képviselnek. Az ebbe a csoportba tartozó cassiani fajok a következő neveket kapták: Cidaris flexuosa MÜNST. (1841, 44. 1.), C. cingulata MÜNST. (1841, 44. 1.), C. linearis MÜNST. (1841, 45. 1.), C. Brandis KLIPST. (1845, 269. 1.), C. Meyeri KLIPST. (1845, 270. 1.), C. bicarinata KLIPST. (1845, 272. 1.), s talán még a C. Petersi LAUBE (1865, 284. 1.) és a C. unditlatus QUENST. (1875, 199. 1.) is. Mindezek, az utolsó kivételével, megegyeznek abban, hogy világos hosszanti barázdákat viselnek; ezeket a C. flexuosa, C. cingulata, C. Brandis, és C. Petersi típus példányainál merőlegesen vagy ferdén durvább bordák keresztezik, melyek a Cidaris linearis, C. Meyeri és C. bicarinata típus példányainál hiányoznak. Ezért első sorban az előbb említett fajokkal foglalkozunk. A C. cingulata és C. flexuosa között az egyetlen különbség, mely MÜNSTER diagnosisaiból kiolvasható, abban rejlik, hogy az előbbinél a kereszt-bordák meglehetős távolságban («in ziemlicher Entfernung»), — utóbbinál nagyon közel állanak egymáshoz («sehr nahe stehend»). Méreteket nem közöl, MÜNSTER ábráján azonban meggyőződhetünk arról, hogy a bordák fegföllebb 0.84 mm távolságra estek egymástól. A C. flexuosá-nak kezeim között lévő kétségtelen példányainál [B. M. 36488 és 36510] a távolságuk 0'7-től 0"8 mm-ig változik. LAUBE tehát kétségtelenül jogosan járt el,
