A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi
232 A Bakony triászkorú tüskéshó'riíi. kőzet azonban meghiúsítja díszítésüknek behatóbb tanulmányozását s további különbségek nem észlelhetők sem a müncheni példányokon, sem a British Museumban lévő kettőn (É4699). Az utóbbiak főbb méretei a következők: legnagyobb hosszuk 8'7 és 11'5 mm, legnagyobb sagíttális álmérőjük 4*7 és 5*2 mm, legnagyobb harántátmérőjük 5 4 és 7 3 mm. A bakonyi anyag. — A veszprémi VI. szelvény e 4 jelű cassiani rétege két kicsi példányt szolgáltatott (XIII. tábla, 413—416. ábra). Mindkettőnek distális vége csonkítottabb (more truncate) mint a minőt a cassiani példányok bármelyikén valaha észleltem. A kettő közül a jobb megtartású kisebbiknek (413-415. ábra) lapított, homorú oldala aránylag szélesebb, mint a cassiani példányok bármelyikénél s e tekintetben még inkább ellentétben áll a pachicardiumos tufákból származókkal. Ezen a lapon a prismatikus csövek függőleges falai láthatók, de zsindelyezés nem észlelhető. Hátán a bibircsek határozott hosszanti sorokban ülnek. A nagyobb példány lapított oldalát anyakőzet homályosítja el s hátának (416. ábra) bibircsei durvábbak és rendetlenek. Az itt következő méretek milliméterekben értendők: Legnagyobb hosszúság 4'6 6"0 Legnagyobb sagittális átmérő 2'0 3'0 Legnagyobb harántátmérő 3*9 4"0 A lapított oldal hossza 3*5 4*8 Hosszúság a vápától a fogantyú distális végéig mérve 1*3 l'l Hosszúság a vápától a nyak tetejéig mérve . 0*4 0'7 A gyűrű átmérője 0*8 1'5 Ilymódon a legnagyobb szélesség viszonya a legnagyobb hosszúsághoz 0*84 és 0'66. Meglehet, hogy a bakonyi példánjmk lokális varietást, vagy mutációt képviselnek ; a míg azonban más hasonló szerkezetű tüskék elő nem kerülnek, nem volna észszerű dolog számukra új nevet indítványozni. A faj rokonsága. — LAUBENEK kétségkívül igaza volt, midőn a Cidaris trigoná-va vezette vissza azokat a tüskéket, melyekre CORNALIA (1848) az ő C. imbricata és C. truncata nevű fajait alapította. Ezek egészen jellemző alakjai a nagyobb, illetve kisebb termetű C. trigoná-nak. CORNALIA 3 b ábrája szerint a C. truncata homorú lapján sokkal sűrűbb a zsindelyezés, mint a C. trigona ugyanakkora példányainál, a leírás alapján ítélve azonban az ábra a sűrűséget nagyon túlozza. KOECHLIN-SCHLUMBERGER (1845) a C. trigoná-t csupán a C. dorsata varietásának tekintette. Már láttuk, hogy a C. dorsata-nak akár kor szerint, fiataltól idősig terjedőleg, akár helyzet szerint, adorálistól adapicálisig terjedőleg összeállított teljes sorozatai más vezérvonalakon haladnak, mint a C. trigona sorozatai. Ettől eltekintve a két alak mikrostructurája is tökéletesen elütő. QUENSTEDT (1875) fenntartván a fajt, az ő hasonló színű és külsejű Radiolus crumená-]a közelébe helyezte. Ennek a fajnak a tübingeni geologiai museumban lévő egyetlen holotípusa sajátszerű alakját nagyrészt zúzódásnak köszöni; a C. dorsata adapicális tüskéinek distális végük körül hasonló bordájuk lehet; meglehet, hogy ezek közül való. A C. trigona közvetlen közelében írta le QUENSTEDT az ő Radiolus coniplanatus-ái (1875, 195. 1.), melyet előzőleg a C. Roemeri-ve\ tévesztettek össze. Bár az
