A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi

168 A Bakony triászkorú tüskéshó'riíi. Leltári száma E 9352. St. Cassianról való, KLiPSTEiN-gyűjteményéből. Ez a két tüske alig tér el az evezőalaktól. Van a KLIPSTEIN gyűjteményében még 3 tüske, melyek inkább lapátalakúak, ezeket KLIPSTEIN Cidaris Buchi-nak czédulázta. (Lelt. sz. 36524). A Cassiani lapátalakú tüskéket a bakonyiakkal összehasonlítva kitűnik, hogy bár az előbbiek között is előfordul néhány egészen kicsi példány, a gyűjtöttek túlnyomó része mégis sokkal nagyobb. A bakonyi tüskék közül egyik sem haladja meg a 18'3 mm hosszúságot, holott az MM, d, RAW, b, c, HMW, d, e, h, BM, d, e valamennyien 20 mm-nél hosszabbak voltak s a BM, d, valószínűleg nem volt az egyetlen, mely a 27 mm-t elérte. Ebből kifolyólag, a Cassiani lapátalakú tüskék hossza, éppen úgy, mint az evezőalakú tüskéknél láttuk, úgy aránylik a bakonyiakéhoz, mint 3:2. A vastagság viszonya a hosszúsághoz e két fajnál körülbelül ugyanaz A lényeges különbség a medicián horpadásban rejlik, mely az A. Buchi oldalain bordák keletkezésére vezet. Ennek kiterjedéséről meggyőződhetünk, ha összehasonlítjuk a lemez általános vastagságát a médián vonalban mért vastagsággal. így pl. a BM, d-nél 9 mm-nyire a vápától, a médián horpadás 27"2 százaléka a lapát ugyanott mért teljes vastagságának; 18 mm távolságban a horpadás már 36"3 százalékra emelkedett. E példányon a horpadás különösen szembetűnő. A többi példányok esetében a legmélyebb horpadás 26'6 százalék (a HMW, ^-nél), a legcsekélyebb 12'5 százalék (a HMW, d-nél). Figyelemre méltó, hogy a horpadás a kicsi tüskéken éppen olyan szembetűnő, mint a nagyoknál. A belső felszínen a bordák világosak, de a külső lapon látható horpadás itt csekély, vagy hiányzik. Már láttuk, hogy az A. tcstudo lapátalakú tüskéi közül akárhányon nincs meg ez a horpadás és ha meg is van, ritkán tesz ki többet 12'5 százaléknál, csupán a jeruzsálemhegyi ^-nél emelkedik fel 25 százalékig, de ez egészen kivételes eset. Az A. Buchi bordáit, bár MÜNSTER (1841), DESOR (1855), LAUBE (1865), QUENSTEDT (1875) és ZITTEL ábráin láthatók, mégsem említi e szerzők egyike sem. Először BENECKE emlékezett meg róluk (1884), a vakolóalakú tüskékről szóló leírásában. 3. Vakolóalakú tüskék. (Radioli trulliformes.) (X. tábla, 245. ábra.) A megvizsgált példányok a következők: (MM) A müncheni Palaeontologiai Museumban. Leltári száma 1894, XIII. 293. Lelőhelye „Stuores Wiesen bei St. Cassian. Mittl. Cass. Sch." Ez a tüske majdnem a palettaalaknak megfelelő fokon van. Figyelemre méltó, hogy a müncheni gyűjteményből hiányzanak a jellegzetes vakolóalakú tüskék. Fogantyúja és kicsi lapátrészlete egy tüskének, mely vakolóalakú lehetett. Főleg azért fontos, mert ugyanazon a táblácskán van, amelyen az MM, d. A gyűrű szélessége 27 mm, a gyűrű vastagsága 1'9 mm, a nyak magassága 0'6— l'l mm. Lapátja eltört. Azon a szélén, ahol a külső lap élesen elhajol a fogantyú lejtőjétől, a csillogó epistereom fogazott bordává emelkedik ki. St. Cassianról való. t) 50. szövegábra. Lásd X. tábla, 245. ábra.