A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi

154 A Bakony triászkorú tüskésbőrűi. A nyak gyakran nem különül el világosan a test (vagy fogantyú) proximális részétől. Számos példány lapátjának barázdáltsága nem tiszta s még ha tiszta is, a fogantyún ritkán fedezhető fel. Mig az evezőalakú s a keskenyebb lapátalakú tüskéken a lapát barázdái a fogantyú felé összefutni látszanak s egész hosszukban folytonosak, addig a szélesebb lapátalakúaknái a lapát szárnyain lévő barázdák a szegélyeknél levágottak s nem folytatódnak a fogantyún. Az 1 mm-re eső barázdák száma 6 a j példány külső lapján és ugyanannyi a k külső lapjának proximális végén. Az utóbbinak distális régiójában a barázdák egyszerű szemcsékre bomlanak fel. Az m nyakán a barázdák világosak; a test proximális régióján lévők kevésbé világosak. A gyűrű szembetűnő s úgy a belső, valamint a külső felszín médián vonalában distális irányban meggörbült, de az előbbin, a részletes mérések tanúsága szerint nagyobb mértékben. A vápa körüli perem rendesen szintén jól kivehető. Eltekintve a lapát belső felszínén alkalmilag észlelhető igen csekély homorúságtól, mi sem mutat arra, hogy bordák húzódnának a fogantyútól a lapát distális szögletei felé, a mi az A. Buchi hasonló alakú tüskéinek jellemző bélyege. Bár mint mondottuk a fogantyú szöget zár be a lapáttal, a szöglet csúcsánál lévő borda nem emelkedik ki, más szóval a szögletborda proximális oldalán a fogantyún nincsen mélyedés (X. tábla, 264. ábra). Ezt a bélyeget használhatjuk fel a lapátalakú tüskék megkülönböztetésére a vakolóalakúaktól. Egy másik megkülönböztető vonás az, hogy a lapátalakúak distális szegélve nem kivájt, mint a vakolóalakúaké. Természetesen vannak olyan példányok is, melyeket nem egykönnyen lehet az egyik alakhoz inkább sorolni, mint a másikhoz, de ezek ritkák. 3. Vakolóalakú tüskék. (Radioli trulliformes.) (X. tábla, 265—269. ábra.) Az ide tartozó 100 jeruzsálemhegyi példány közül 19-et (jelük a—s) választottam ki mérések (milliméterekben) és körvonalrajzok czéljaira. E mérések érthetősége érdekében azonban czélszerű lesz először egy jól kifejlődött tüskét, az f jelűt leírni. Az átmeneti alakok, a minőket az a—e jelű példányok képviselnek, arra vezetik az embert, hogy ezt az alakot a lapátalakú típusból átidomultnak tekintse és pedig a fogantyúnak a lapát belső felszíne felé történt erősebb behajlása révén, mely az utóbbinak élesebb határvonalait eredményezte. A fogantyú, a helyett, hogy az evező vagy raquet

1 fogantyújához hasonlítana, most inkább a kőmívesek vakoló kanalának nyelére emlékeztet, a mennyiben a lapát hátából éles szög alatt kiugrik, a tulajdonképeni alap pedig ismét meghajlik, úgy hogy majdnem párhuzamossá lesz ismét a lapát síkjával. Egyidejűleg a lapát görbült hatszöges körvonalúvá lesz és szélességben megnövekszik. Mindezek az átalakulások fokozatosak, de a határozott jellegű alakok, a minő pl. az /', sokkal számosabbak, mint az átmenetiek. Ezek után lássuk az f részletes leírását. (X. tábla, 265, 266. ábra.) A test ez esetben világosan felosztható lapátra és fogantyúra, utóbbi a tulajdonképeni alappal folytatólagos, mely nyakat, gyűrűt és vápát foglal magában. A lapátot élesen kifejlődött szegélye belső és külső lapra osztja. Ezek lényegileg megfelelnek az evező- és lapátalakú tüskék belső és külső felszínének, de nem szigorúan homologonjai azoknak, minthogy a külső lap itt nem megy át többé lefelé a fogantyúba, mely teljesen áthelyezkedett a belső lapra. Másrészt, míg a fogantyú 1 Tennisz-labdaütő.