A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi

142 A Bakony triászkorú tüskéshó'riíi. legfelül. A felső felület legömbölyödött s a compass belső végének befogadására való üreg határozottabb, mint az a-nál. Az a és b szemmelláthatólag különböző fajokhoz tartoznak. A tüskék. Terminológia. — A használt elnevezéseket a mellékelt ábrák mutatják. gerincz zászló adapicális külső lap nyak gyűrű alap vápa fogantyú belsó lap adorális 11. szövegábra. Az elsőrendű tüskék terminológiája. A radiohis kifejezést (angolosan radiole) DESOR indítványozta s használatát az angol nyelvben jóváhagyták DUNCAN MARTIN P., SLADEN J. W. és GREGORY J. W. [Magyarul tüskéről beszélünk.] A shaft-nak megfelel a franczia tige s a német Stiel vagy Körper [magyarul test], A testet néha fogantyúra [handle] és lapátra [blade], néha gerinezre [rachis] és zászlókra [vane] osztjuk fel. A collerette megfelel a német Stachelhals-nak [magyarul nyak]. Az annulus egyjelentésű a franczia anneati-val s a német Ringgel [magyarul gyűrű]. Az alapot [base] a francia írók bouton-n&k, vagy téte-nek, a németek Stachelkopfnak nevezik. Az acetabulum-ot SLADEN használta ZITTEL Grundzüge inek EASTMAN-féle fordításában. A legtöbb angol író a condyle szót használta, mely voltaképen domborúan gömbölyödő izülő felületet jelent s ezért a jelen esetben nem alkalmazható. Franczia és német megfelelői facette articulaire és Gelenkfläche [magyarul vápa]. A tüskék változatai és különleges bélyegeik. — Az említett triászkori rétegekből származó tüskék közül némelyek alakra és díszítésre nézve annyira különbözők, hogy beosztásuk különféle fajokhoz nem sok gondot okoz. Mások viszont oly tág határok között látszanak változni, hogy a fajok határainak megállapítása körül állandóan nézeteltérések keletkeztek. Legmesszebb valószínűleg KOECHLIN-SCHLUMBERGER (1855) ment az előző szerzők felállította fajok számának apasztásában s ha kételyek nélkül követhetnők az ő útmutatását, a meghatározás munkája sokkal egyszerűbb lenne. Sok igazság van azonban BROILI álláspontjában (1904), mely szerint, mivel a különféle formák úgyis már le vannak írva s felismerésük a legtöbb esetben könnyű, ennélfogva egészen helyes dolog azokat általánosan elfogadott neveiken nevezni. Mindazonáltal kívánatos volna, hogy mindez ésszerűbb alapokon történjék; ennek elérésére jó segítséget fog nyújtani a tüskék dolgában várható változatosság figyelembevétele. Fejtegetéseinket csupán az elsőrendű tüskékre szorítva, már egyetlen Echinoida