A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi
86 A Bakony triászkorú tüskéshó'riíi. Az a példánynál a 3 jól kifejlődött lemezből álló a oszlop adradiális szélének hossza 8"7; a b oszlopé körülbelül 7"3; vastagsága a perignathikus nyúlványok legmagasabb pontján mérve 1'9; e pont távolsága a peristomiális határtól 2"9. A faj rokonsága. — Határozatlan, szintes, vagy gyengén besülyedt scrobiculája, sugaras elrendeződésre hajló dudorai révén a T. immunita eltér a többi 1 riadocidaris fajtól s a társaságában talált, Miocidaris planus és Anaulocidaris testudo-nak meghatározott kövületekre emlékeztet. Az utóbbihoz még inkább hasonlít a harántvarratok árkoltságában és rézsutosságában, bár kétségtelen, hogy a lemezei nem egyesültek engedékeny módon, mint amazéi. Egyéb eltérések az Anaulocidaristól még a következők: a T. immunita dudorai durvábbak és szorosabban ülnek, a kúpok nagyobbak s kiterjedésük függőleges irányban nagyobb, mint harántirányban, az adradiális varrat pedig fogacskákat visel. Az interambulacrum ellaposodott adorális régiója, az ő benyomott interradiális mezejével, az utóbbinak a szélessége, a finom extrascrobiculáris díszítés, csupa olyan vonás, mely a Diademinákra emlékeztet. Másrészt a később Mesodiadema margaritatum néven leírt faj számos jellemvonása a Triadocidaris-ra emlékeztet Ebből kifolyólag ennek a két fajnak a hovátartozását igen nehéz feladat volt eldönteni ; az a és b példányokat eredetileg csakugyan a Mesodiadema- hoz soroztam s korántsem állítom, hogy jelenlegi elhatározásom kényszerítő bizonyítékokon alapult. Miocidaris. 1887. Miocidaris DOEDE KLEIN L., „Japanische Seeigel", 40. 1. 1887. Eocidaris DESOR [pars], DOEDERLEIN, id. mű 39.1.; TOKNQUIST A. (1896) és L AMBERT J. (1900) azonban nem. 1899. Eotiaris L AMBERT J., Rev. crit. Paléozool. III, 82. 1., április. 1900. Miocidaris D OED . ein, LAMBERT J., Bull. Soc. Sei. Yonne, LIII (1), .44. 1. 1900. Eotiaris LAMBERT, id. mű, 38, 39, 40. 1. Ez a Synonyma sorozat nem öleli fel mindazokat a génuszokat (Cidaris, Arcliaeocidaris, Permocidaris stb.), melyekhez egyik-másik szerző e génusz különböző fajait beosztotta. MÜNSTER (1841), KLIPSTEIN (1843), DESOR (1855), LAUBE (1865), QUENSTEDT (1875) művein kívül 1. még a következőket: 1855. S ANDBERGER G és F., „Die Versteinerungen des Rheinischen Schichtensystems in Nassau". Wiesbaden. 1885. WAAGEN W., „Palaeontologia Indica, XIII. sorozat, Salt Range Fossils, I. Productus Limestone Fossils, 5 . . . . Echinodermata". Calcutta. 1896. TORNQUIST A., „Beitr. z. Kenntnis v. Archaeocidaris" , N. Jahrb. f. Mineral., 1896, II. 27—60. 1. IV. tábla. 1897. TORNQUIST A., „Das fossilführende Untercarbon .... in den Südvogesen, III ... . Echiniden", Abh. geol. Karte Elsass. V., 723-802. 1.'XX—XXII. tábla. 1898. SP ANDEL E., „Die Echinodermen des deutschen Zechsteins". Abh. naturhist. Ges. Nürnberg, XI, 17—45 és 48, 49. 1., XII., XIII. tábla. Diagnosis. — Mérsékelt nagyságú Cidarida, melynek interambulacrumai adradiális szélükön befelé rézsútosak s rendesen, ha nem is mindig, fogacskákat viselnek s ilymódon engedékenyen zsindelyeződnek az ambulacrum fölé. Interambulacrális lemezek aránylag csekély számban vannak, gyakran szélesek; a scrobiculák circulárisak, vagy elliptikusak, világosak, vagy összefolyók, kicsiny, vagy közepes nagyságú szemölcsökkel, melyeknek bordázott púpjuk van. A podiális pórusok körül nincs járom (pores not yoked).
