A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi
30 A Bakony triászkorú tüskésből üi. körülveszi azt (continuous). A facetta széle perem alakjában kiemelkedhetik, a perem azonban nincs egészen kint az élen, úgy hogy még bemetszett facetta esetében is látható. A perem és a fulcrum közötti félköralakú areák izom-árkoknak (muscle-fossae) felelnek meg. Keresztmetszetben a proximális kacsok körvonala rendesen a cirrus-facettákéval azonos, vagy azt megközelíti. Izülő felületeik részletekben eltérhetnek a cirrus-facettától, de a bifasciális izesülésnek ugyanazon lényeges elemeivel bírnak, mint amaz. A mérés módja. — Összehasonlítás czéljaira nem elegendő méreteket adni, hanem azt is meg kell állapítani, hogyan jutottunk hozzájuk. Minthogy a crinoidanyelek mérésére mindezideig nincsenek szabályaink, szükséges az itt követett módszert kifejtenünk. Valamely nyéltag átmérője keresztülmegy a lumenen, — merőleges két párhuzamos síkra, melyek a kerületet érintik, de sehol sem metszik — és ott végződik, ahol az említett síkokkal találkozik (4. szövegábra). Ha a nyéltag átmetszete kör, subpentagonális vagy pentagonális, akkor az egész átmérő benne fekszik a nyéltagban. Ha azonban az átmetszet csillagos vagy ötszirmú, akkor az átmérő kilép belőle egy rádius mentén és az a sík, mely 4. szövegábra. Hengeres és csillagos nyéltagok átmérőinek összehasonlítása. Az ötszögre vonatkozó pontos értékek a szövegben megtalálhatók. ezen a végén metszi, két pontban érinti a kerületet (ha az átmetszet mathematikailag szabályos idom). Ha IR a lumen közepétől a kerületig terjedő távolság az interrádius mentén és r a középpont távolsága a kerülettől a szemben fekvő rádius mentén, akkor hengeres vagy oszlopos nyéltagban az átmérő = IR -j- r; csillagos vagy ötkaréjú nyéltagban azonban az átmérő — IR -f r x (vagyis a beugró szög mélysége). Csupán mathematikailag szabályos köralakű átmetszet átmérője = 2 IR. Összehasonlítás czéljaira ajánlatos az összes méreteket közös egységre hozni. A nyéltag átmérője az elfogadott alapegység és értéke =100. Ily módon az IR hosszúsága hengeres nyéltagban = 50 ; ötszögű vagy csillagos nyéltagban IR= 55-28 és rf~x= 44'72. Ha IR— 50-et fogadnók el állandó gyanánt, akkor r -f- x egyenlő lenne 40"45-el. Azonban a tényleges gyakorlatban rendesen könnyebb az átmérőt megmérni. A nyéltag vagy kacstag magassága elméletileg egyenlő az izülő felületekre laposan ráfektetett két sík közötti távolsággal; minthogy azonban a bordák közbe fogják egymást, ily módon egy internodus magassága kevesebb volna, mint az internodálisok magasságainak összege. Mi több, a nyéltagok ritkán találhatók izolálva s így e módszer szerint ritkán mérhetők. Egy fajnak valamely más fajjal való összehasonlítása czéljából több egymást követő