A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi

14 A Bakony tri asz korú tüskésbó'rűi. árkolás tűnik szembe, mely a sugaras bordákat keresztül szelve azt a rózsafüzérszerűen gyöngyözött díszítést eredményezi, melynek alapján a fajt elneveztem. A bordák és a koncentrikus árkok méreteiben, úgyszintén a centrális area kiterjedésében számbavehető változatosság mutatkozik. A bordák száma az izülő felület átmérőjével arányban növekedni hajlandó, a viszonyszám azonban nem állandó. így pl. egy 1"2 mm átmérőjű nyéltagban kb. 18 borda éri el a kerületet 1-2 2-0 2d 2'6 3d 24 42 46 64 54 » (néhány egész rövid) » » (részben igen gyengék) » (igen gyengédek) Hogy a varratokon nem láthatók a bordák, annak oka a bordák finomságában rejlik. A faj rokonsági viszonyai. — Izülő felületei igen hasonlók az Encrinus granulosus barázdált típusához. E tény alapján soroltam e nyéltagokat az Éncrinus nembe. A különbség főkép a kisebb termetben és a díszítések finomabb kiképződésében rejlik, mely utóbbiak relative és abszolúte gyengédebbeknek látszanak. Az E. granulosus varratai bordázottak, ha pedig a bordák nem látszanak, annak oka a kerületi perem, mely azonban példányaink egyikén sem fordul elő. Mindazoktól az Encrinus vagy Entrochus fajoktól, melyeket leírva találtam, és bizonyára az összes megnevezett triaszkori fajoktól az E. cancellistriatus ugyanazokban a jellemvonásokban tér el, mint az E. granulosus barázdált trochitái. A példányok viszonylag nagy száma, — előfordulásuk 2 helyen, — az igazi E granulosus barázdált alakjának a hiánya, — továbbá a struktura imént kifejtett sajátosságai visszatartanak attól, hogy a nyéltagokat egyszerűen az E. granulosus eltörpült egyéneiből származtassam. Mindamellett lehetséges, hogy valamely később élt és még le nem írt faj törpe változatát képviselik. így pl. a Steinbergkogel hallstátti mészkövének egy darabja, melyet a wieni Hofmuseumban őriznek, tele van a most tárgyalt példányokhoz igen hasonló nyéltagokkal, — bár a legnagyobbik közülük eléri a 4'7 mm átmérőt és 1'8 mm magasságot. Ugyanabban a múzeumban van egy hasonló, de sokkal nagyobb alak a Leisling melletti hallstátti mészkőből, és a karni emeletből, a Tropites subbullatus zónájából, Rapoisteinről (Hallem közelében, Salzburgban). Encrinus sp. (I. tábla, 23. ábra.) Ide soroltam egy magános nyéltagot, mely a Cserhát cassiani rétegeiből való, mivel általánosságban hasonlít bizonyos Entrochus-okhoz, melyeket LAUBE (1865) az E. cassianus fajba osztott be, különösen ahhoz, melyet MÜNSTER közöl (1841) V. táblája 4 c. ábrájában, kevésbbé ahhoz, melyet LAUBE ábrázol (1865) VIII a. táblája 5 g. rajzában. Oldalfelülete domború, körülbelül fél magasságában jól kifejlődött, gyűrűs bordával s némileg hullámos, szabálytalan körvonalakkal. Az izülő felület bordái nem látszanak tisztán, számuk kb. 15 s rövidek. Átmérője az oldalsó bordán mérve 1'65 mm, az izülő felületen 1"3 mm. Magassága 1'2 mm.