Lóczi Lóczy Lajos: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének geológiája és morfológiája, 1. szakasz: A Balaton környékének geológiai képződményei és ezeknek vidékek szerinti telepedése (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)
XIII. Fejezet. Összefoglaló áttekintés a túladunai kavicstelepekről
584 A Balaton környékének geologiai képződményei. 48ö Ellentmondás van tehát azok felfogásában, akik a bollénei congeriás rétegeket a plioczénbe sorozzák, ellenben a vindobonai és a pannóniai medencze congeriás telepeit, mint sokkal régibb lerakodásokat, a sarmatiai rétegekhez való diszkordáns és transgessziv viszonyuk daczára, mégis mioczénkorúaknak tartják. Az egyedüli motívumok ehhez a felfogáshoz a pontusi rétegekben talált és az eppelsheimi és léberoni emlősfaunában is előforduló Mastodon longirostris, Dinotherinm giganteum és Hipparion gracile. Ezeket azonban a vindobonien-, a sarmatienés a pontién-, vagyis közép- és felsőmioczénből egyaránt idézik! Megoldatlan problémának kell ezért tekintenem, hogy a baltavári, polgárdi, valamint a provencei, dauphinéi, svájczi és rajnavölgyi emlősmaradványok veres agyagból és kavicsból álló telepei a mioczén- és plioczénrétegsorozatok melyik szintjébe illesztendők. Én az elmondottakból azt a következtetést vonom le, hogy a szárazföldi lerakodásokat és az ezekben levő állati maradványokat a vízben keletkezettekkel és ezek fosszilis faunájával párhuzamosítani nem lehet. A szárazföldön nem tart lépést a biologiai fejlődés a nagy állóvizek életével. A növényzet is hosszabb ideig maradt állandóbb, mint a puhatestű állóvízi állatvilág. A planorbis-, unió- és helixfajok némelyike pedig több harmadkori periódust túlélt és a nagy emlősfajok közül is a Dinotherium giganteum, Rhinoceros Schleiermacheri, Hipparioti gracile, Machairodus cultridens szintén Francziaországnak több egymáshoz közeli közép- és felsőmioczén termőhelyéről idéztetnek. A Mastodon angustidens, M. longirostris és M. arvernensis fajok rokonsága, amely a lemajszolt zápfogak megkülönböztetését nagyon megnehezíti, sőt talán anynyira lehetetlenné teszi, hogy különösen a két utóbbi fajt a zápfogak nyomán csak a többi velük együtt talált emlősállat-maradvány szerint nevezhetjük meg, arra vezetnek, hogy az eppelsheimi faunát fokozatos és régiók szerint különbözően átalakuló, de folytonosságban élő faunának tekintsük. Ez a fauna a mioczénkortól a plioczénen végig, sőt egyes reliktumokban a pleisztoczénkor elejéig élt és csak a glacziális kor vetette annak végét. Paleontologiai alapon S CHLOSSER M. 1 határozottan kimondta, hogy: Európában az alsóplioczén pontusi fauna szorosan véve csak a felsőmioczén emlősállatvilág folytatása. A mioczénkorú emlősfauna a fiatalabb tengerek transzgressziója idején mindenfelé talált szárazföldet, amelyen tovább fennmaradhatott és átalakult, mígnem a glacziális korszak nagy klímaváltozása alatt elpusztult vagy melegebb, délibb fekvésű vidékekre szorult. * * * Bárha a Balatonvidék geologiai képződményeinek a távolabb környezet alakulataival való geomorfologiai egybehasonlítása a második rész feladata lesz, mégsem lehetett itt sem figyelmen kívül hagyni a Gráczi-öböl kavicstelepeit, amelyeket az irodalom eddig a belvederei kavics névvel jelölt meg. Kimutattam, hogy a Mura balján emelkedő hegyhát pannoniai-pontusikorú jól görgetett kavicsból áll, amelyben sok a mészkő, ez a kavics homokkal-agyaggal váltakozva a Lassnitz-alagút táján tetemes vastagságú, kelet és délkelet felé azonban mindjobban megvékonyodik és apróbb szeművé válik, Szentgotthárd környékén már csak mint durva homok ismerhető fel a pannoniai-pontusi agyag- és homoktelepek között, ahol Mastodon longi1 Die geologische Entwicklung, Herkunft und Verbreitung der Säugetiere : Sonderabdruck aus Zittels Grundzüge der Paläontologie II. Abt. 15. old.
