Lóczi Lóczy Lajos: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének geológiája és morfológiája, 1. szakasz: A Balaton környékének geológiai képződményei és ezeknek vidékek szerinti telepedése (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)
III. Fejezet. A Mezozoos képződmények. A Triasz-szisztéma
42 .4 Balaton környékének geologiai képződményei. A következőkben azt közlöm, amivel ismereteink sztratigrafiai tekintetben bővültek. Előrebocsátom, hogy ezek mindenben igazolják BÖCKH általános megállapításait és jelentőségük abban van, hogy az ő felfogásait még világosabbá téve, a Bakony déli részét a mediterrán-triasz leggazdagabb kövület lelethelyévé tették. AZ ALSÓ TRIÁSZ. Szkíta emelet = Alpesi tarka homokkő = Werfeni rétegek. A Bakony déli részéül veendő Balatonfelvidéken a triász rétegkomplexus a werfeni rétegektől a rhétiai dachsteinmészig folytonosságban és egységes kifejlődésben van meg. A werfeni rétegek, a fiatalabb triaszrétegek alól fekűbeli helyzetük és hoszszanti tektonikus gyűrődések, illetőleg váltós vetődési törések következtében jutottak a felszínre. Az a fő hosszanti törésvonal, a melyet BÖCKH J. Litértől Balatonhenyéig felismert és a melyet én valamivel tovább Gyulakesziig kinyomoztam, szolgál legjobb tájékoztatóul a vidék geologiai leírásában; vagyis az ú. n. litéri hasadék. A Balatonfelvidék geognosztikájának fő tájékoztató vonalából kiindulva BÖCKH J. találóan csoportosította a triaszrétegek területi elhelyezkedéseit északi és déli lánczolatra, tulajdonképen vonulatra, mely azonban csak stratigrafiai, nem térszíni jellegű. A déli lánczolatban BÖCKH J. a werfeni rétegeket két területre osztja, a felsőőrsi északkeleti és a kővágóőrsi délnyugati területre. Aligha tette volna ezt meg, hogy ha a 30 év előtti tapasztalatok nem kényszerítik őt a permi korúnak bizonyult vörös homokkövet is az alsó triászhoz számítani. A megelőzőkből és a következőkből kiderül az, hogy a werfeni rétegek élesen elválnak és több helyen átmenet nélkül érintkeznek a vörös homokkővel (21. ábra a 29. oldalon és 46. ábra a 69. oldalon). Egyszersmind rétegalosztályaiknak jelleges kőzeteinél fogva, a Balatonfelvidéknek legelterjedtebb mindenütt könnyen felismerhető képződményét alkotják. A Kikiri-tó Öskű és Pét közötti völgyszorulatától Vöröstóig 36 km. hosszan megszakítás nélkül vonul az alsó triász északi vonulata; a déli vonulat Királyszentistvántól Balatonudvariig 29 km.-t mér. Az északi vonulatot azonban kis megszakítások után, a melyeket lösz és felsőpannóniai vagy pleisztoczén édesvízi mészkő okoznak, Mencshelynél ismét felbukkanni látjuk és biztosan nyomozhatjuk tovább, Gyulakesziig legdélnyugatibb végződését. Ekként 57 km. pontosan N 32° E, csapású vonulata 200 és 3000 m. között változó szélességben a Balatonfelvidék legnagyobb vízszintes elterjedésű rétegcsoportja. A déli vonulat északkeletről Szentistvánon túl a peremártoni Ujmajorig terjed, majd egy nagyobb megszakítás után a 262 m. magas Iszkahegyen Csór és Iszkaszentgyörgy között, — a honnét PAPP KÁROLY barátom még műegyetemi asszistens korábana felsőwerfeni rétegekből sok kövületet hozott és onnan való bőséges anyagra utólag még a m kir. földtani intézet múzeumában is találtam, — merül fel ismét a Sárrét rónaságából. Még Magyaralmás körül a moóri völgyön túl is mutatkoznak a déli vonulat legutolsó északkeleti nyomai. Balatonudvarin túl délnyugatra az Akaii előtti vízszéli Sóshegyen, majd tovább 4 és 1/ 3 kilométernyi megszakítás után a Sági pusztától Zánkán és Kővágóörsön át Kékkútig nyomozható a déli vonulat. Kékkút és Mindszentkálla körül a déli vonulat az északi vonulattal csaknem összefügg. A déli vonulatban tehát a werfeni rétegek
