Lóczi Lóczy Lajos: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének geológiája és morfológiája, 1. szakasz: A Balaton környékének geológiai képződményei és ezeknek vidékek szerinti telepedése (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)
II. Fejezet. A permi szisztéma. A verrukano és a grödeni homokkő
25 felső rétegeinek fehérre változott murváját becses építőhomok gyanánt több murvabányában vágják. A veres homokkő összeségnek tehát alul konglomerátumos, legfelül palás, agyagos rétegei vannak. Közben pedig szabályos rétegzésű, palás közökkel váltakozó szilárd padok foglalják el az egésznek legnagyobb tömegét. Az almádi és a felsőörsitömegben a sötétveres, egész vérpiros árnyalat a Révfülöp körüli nagyobb felbukkanásban világosabb, egész szürkésfehér színezetek uralkodnak. A permi homokkő középső szintjei nagyon jó építőkövet és műkövet adnak. Felsőörs, valamint Révfülöp környékén sok helyen fejtik belőle a követ és hogy milyen jól érvényesül a műépítész keze alatt, azt szépen illusztrálja a HORNIG KÁROLY veszprémi püspök úr bőkezűségéből épült emlékkápolna Veszprémben, a Balatonfüredre vezető út mellett. Ennek a tiszta román stílusban, faragott kőből épült templomnak kövei az alsóörsi Kúthegy kővágójából (20. ábra) származnak. A balatonmelléki vasút építése alkalmával a veres homokkő komplexumát igen sok helyen fölötte tanulságos feltárásokban metszették át. Nevezetesek a vasúti bevágások Alsóörs, Lovas, Báloznák, Csopak, Arács, Balatonfüred, Révfülöp és Rendes határaiban. Ezeknek a bevágásoknak a m. kir. földtani intézet igazgatóságának rendeletéből, KORMOS TIVADAR úrtól eszközlött vizsgálata közben kitűnt, hogy a veres homokkő legfelső palásagyagostarka színezetű részében vékony kőszéntelepecske van, amelyet rézércznyoi nok kisérnek. A balatonkövesdi Berekháttól a széntelepet és érczes homokkő kísérőjét a csopaki Nádaskút melletti bevágáson és az arácsi 33. számú őrház melletti anyaggödrön át a fürdőtelep közelében lévő murvabányáig kinyomoztam. KORMOS TIVADAR barátom pedig Balatonfüredfürdő és Aszófő között a Berekrét megetti vasúti bemetszésben lelte meg. A permi veres homokkő ritkább ásványai közül említést érdemel a barit. Két ponton leltem ezt: Zánkán, a Szepezdre vezető erdei úton, a Kopaszhegy keleti tövében és Felsőörsön az üreghegy tetején, nem messzire a Balaton melletti új vasút építése alkalmával 1908-ban megnyitott kőfejtőhöz. Zánkán a veres homokkő magasabb telepeiből, Felsőörsön a képződmény aljában lévő konglomerátumból származnak példányaim.