Lóczi Lóczy Lajos: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének geológiája és morfológiája, 1. szakasz: A Balaton környékének geológiai képződményei és ezeknek vidékek szerinti telepedése (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)
VI. Fejezet. A jura szisztéma
196 A Balaton környékének geologiai képz ó'clményei. 196 később meggyőzően kimutatta, 1 hogy a szintesen nyugvó rhetiai dachsteini-mészkőben lelhető vörös liászmészkőszalagok nagy fekvő-gyűrődési ránczok és áttolódások következtében kerültek olyan helyzetbe, amelyből a transzgressziót következtették. A szintezést az északi mészalpokban a nagymértékű tektonikai rendellenesség, az áthajló és megismétlődő fekvő-redők nagyon megnehezítik. A Bakonyban a szabályos fekvésben és következetes egymáson nyugvó kőzetfáczieszek a liaszszinteket is jobban felismerhetőkké és csapásban is könnyebben követhetőkké teszik, mint az Alpokban. Nagyobb vastagság is jellemzi a mi kövületes liászemeleteinket, mint az Alpokéit. Ilyeténként a bakonyi liászkorú lerakodások is, miként a triászemeletek, a szintezés tekintetében irányító tapasztalatokkal kínálkoznak más vidékek alpesi jellegű liász-szintjeinek megítéléséhez. Általános összehasonlítást koczkáztatva a Bakony liászrétegei és az alpesibeliek között, rámutathatok: hogy a Bakonyban a liászrétegek is, miként a triászrétegeknél kimutattuk, az északi és a déli alpesi fáczieseket mintegy magukban egyesítik. A dachsteini-típusú mészkő, a kösseni rétegekkel és a vörös czefelopodás brachiopodás mészkövekkel együtt, a Déli- és Keleti-Alpok adnethi (enzesfeldi) fáczieszét utánozza. A fehér brachiopodás mészkövet először megpillantva pedig, az ÉszakiAlpok hierlatzi fáczieszére gondol minden geologus. A dogger és a malm a csernyei lerakodásokkal és a kis foltokban ismert tithonnal ismét a Déli-Alpok fáczieszére utal. Nagyon meglepő, hogy valamint a Balaton-felvidék hasonnemű triászkorú lerakodásait a Déli-Alpok Etsch-völgyi régiójából ismerjük — míg a Venetiai- és Karniai-Alpok közbeeső nagy területein a triász lényegesen más kőzettani és faunai kifejlődésű —; azonképen a bakonyi jura-lerakodások hasonmásai is, messzebb nyugaton, Lombardiában a Como-tó vidékén vannak és a közbeeső Veronai-, Venetiai-, Karniai-Alpokban a teljesen különnemű, szürke rotzoi mészkövek nagy elterjedési!, vastag, olykor oolitos tömegei választják el a Bakony és a Déli-Alpok rokon liászfaczieszeit. Nem kevésbbé érdekes összehasonlítási tárgy kínálkozik a bakonyi liász és más magyarországi vidékek Bécs, Nagyvárad-királyerdő, Oravicza-Steierlak, Berszászka liászrétegei között is. Mindezeken a helyeken, valamint távol delkeleten, Brassó vidékén is a liasz a Gresteni szárazföldi eredetű, széntelepeket is tartalmazó homokkő-rétegekkel kezdődik, tehát az Osztrák-Alpok izolált liász fáczieszeire vall. Erre a szárazföldi és littorális szintre azután a felsorolt magyarországi helyeken egészen a tithon emeletig terjedőleg, nem többé az alpesi jura fáczieszek, hanem a közép európai jurának hasonmásai következnek. A nagy magyar medenczében tehát, a tőlem régóta sejtett egykori variszkuszi hegytömegek körül az alföldi depresszió beroskadása és a régi hegységek alásülyedése előtt a középeurópai juratenger lerakodásai nagy elterjedédésűek lehettek. Ezt a Nagy Magyar-medenczebeli középeurópai jurafáczieszt a Kárpátokban, a Vágvölgyétől egész az Olt forrásvidékéig, a Gyergyói havasokban és a Persányi-hegységben ismét az alpesi jura rétegei veszik körül. 1 Das Sonnwendgebirge im Unterinntal, Leipzig u. Wien, 1903. 234. oldal és a következők.
