Szemán Attila: Bányászattörténeti tanulmányok (Rudabánya, 2009)

Újabban előkerült középkori bányászszerszámok Rudabányáról

gabbak, mint a kiszélesedő rész 1/3-a. A nyéllyukban benne van az említett fa nyélmaradvány a beleütött vasékkel egyetemben. Két végén nem, illetve alig látható kirózsásodás. Enyhe aszimmetria megfigyelhető ebben az esetben is, de itt az egyik oldal jelentősebb rövidebb a másiknál. Nehéz megállapítani, hogy eredetileg is ilyen volt-e, de esetleg sérülés következtében történt megrövidüléssel is számolhatunk. A fokok ütőlapjai acélozottak. Kora a 1516. századra tehető. 3. Csákány A jellegzetes középkori bányászcsákányok két típusba oszthatók. Az egyiket a szerszámvas közepén - a bányászékhez hasonlóan - lyukasztással kialakított nyéllyukkal készítették. A másik típust azonban a középen elvékonyított vasrúd összehajtásával, s a két vastagabb vég tűzihegesztéssel való összedolgozásával formálták meg. Ennek a szerszámnak a köpüjét (nyéllyuk) tehát az elvékonyított vasból alakították ki, s így foka viszonylag vékony lemezes lett. A pengét aztán meghajlították, kihegyezték, és végül acélozták. Ez a változat terjedt el a középkori-új kori magyarországi bányászatban, így Rudabányán is. Ezt a típust azok a régész kollégák, akik nem bányában akadnak rá, szeretik kőfejtő csákánynak is nevezni, bár kétségtelenül a mélyművelésű bányákban alakultak ki. Bizonyos azonban, hogy későbbiekben használták kőfej éseken, kőbányákban, sőt építkezéseknél is, különösen a hegyes terepen történő várépítkezésekre gondolok. Agricola szintén ezt a típust mutatja be típusábráján (22. kép)

29 és egyéb metszetein is. Leírása szerint: „A bányászok csákánya különbözik a földművesétől, mert emezeké elöl széles és éles, amazoké hegyes. Ezzel a földes, nem nagyon kemény télért vágják. "

30 Ez a leírás rövid, de lényegre törő, és egyszersmind pontos is. Az eredeti latin szöveg a ligo = csákány megnevezést használja.

31 A ligo 29 Agricola, 1556-1985. 72. ábra. 30 Agricola, 1556-1985. 17. p. 31 Agricola, 1556. 270. p.