Csiffáry Gergely: Az ércbányászat története a recski Lahócában (1850-1979) (Rudabánya, 2009)

Az üzem élete 1945 után

tartó kutatómunka az ő tervei alapján folyt, dr. Pantó Dezső geológus alkalmankénti szakértői véleményével. Ennek során 39 mélyfúrást végeztek 4153 fm hosszban, és 5470 fim új vágatot hajtottak ki. A kutatások ismét tetemes ércvagyonhoz juttatták a vállalatot. A VIII. tömzsben új szállítóaknát mélyítettek, amelynek 2 mély szintjével bányászatilag feltárták a X. és XI. tömzsöt, s gazdag érces fészkeket nyitottak a mély szinteken a IX. tömzsben. Az II. világháború utáni új kutatásokkal nem csupán a bánya érckészletét lehetett megnövelni, hanem ezáltal a Lahócában folyó bányászatot 25-30 évvel sikerült meghosszabbítani. A VIII. tömzsöt feltáró aknát 1948 októberében kezdték el mélyíteni, és 8-12 m/hónap kihajtassál 1950. április 20-án érték el a tervezett 94 m mélységet. A fakeret-biztosítású, 3,5 x 1,6 belső méretű háromosztályos aknát a Gyöngyösorosziból 1947-ben áthozott szállítógéppel és kassal szerelték fel. A gépteret 1951-ben alakították ki, a szállítóberendezés 1952-ben készült el, s ugyanebben az évben korszerűsítették az akna energia-ellátását. A szállítást 1952. október 1-én kezdték meg.

190 A bánya és az ércelőkészítő-mű - az önálló vállalat 1950. évi megalakulásáig - egységes üzemként dolgozott, azt követően különvált a bánya, az ércelőkészítő mű, a műhely és az egyéb üzemek. A termelést a bánya teljesítménye nemcsak meghatározta, de egyben korlátozta is. 1950 októberében önálló üzemmé szerveződött a Recski Ércbánya Vállalat. 1950 novemberében napi 200 tonnás feldolgozó kapacitással újrakezdték a kollektív színpor termelését. 1952-53-ban új berendezéseket szereltek fel az ércdúsítóban, amely 300 t-ra növelte a feldolgozható napi ércmennyiséget. Emiatt 1953. június 1-től augusztus l-ig leállították a ternyászat Kereszthegyi Üzemének beosztott mérnöke és az ércelőkészítő-lúgzómű vezetője (1942-1944). Tatabánya és Sopron után 1945-től Recsken főmérnök, ahol 1948-tól kezdve az érckutatási programot irányította, s az átszervezés után a Recski Ércbányászati Vállalat igazgatója 1951-ig. 1951-1964 között a Bánya- és Energiaügyi, majd a Nehézipari Minisztérium Érc- és Ásványbányászati Főosztályának vezető-helyetteseként ő készítette az ágazat távlati kutatási és fejlesztési terveit. Mintegy 20 új érc- és ásványelőkészítő-mü és bányaüzem technológiai fejlesztése fűződik a nevéhez, például a rudabányai vasércek, a gyöngyösoroszi ólom-cinkércek és az úrkúti mangánércek termelése és feldolgozása. 1964-től az Országos Érc- és Ásványbányák igazgatóhelyettese, majd 1979-től igazgatója 1984. évi nyugdíjazásáig. Tervei alapján és irányítása mellett találták meg és tárták fel a recski mélyszinti rézérc-előfordulást. Kidolgozta a hasznosítás műszaki-gazdasági koncepcióját. Kossuth-díjas, a műszaki tudományok kandidátusa (1959). Jelentős bányászati tudományos publikációs tevékenységet fejtett ki. Budapesten hunyt el 1988. május 23-án. - KENYERES Ágnes 1994. 286-287.; Révai Új Lexikona 2001. VII. 867-868. KUN Béla 1989. 213.