Csiffáry Gergely: Az ércbányászat története a recski Lahócában (1850-1979) (Rudabánya, 2009)
Az ércbányászat XVIII. századi előzményei Parád térségében
évek termelésével együtt a feldolgozásra váró kitermelt érc mennyisége már 40.000 bécsi mázsára (2240 t) rúgott. 1786. április 8-án megkezdte a harmadik táró művelését. 1786-ban felépítették és készre felszerelték a zúzóművet, amelyet szeptember 23-tól működtettek. Az üzemben ércet zúztak és szereltek, s az eljárással olvasztásra kész színport termeltek. 1788-1789-ben Orczy báró a település határában minden korábbit felülmúló bányakutatásokba kezdett, s növelni akarta a zúzóművek számát. Az új bányanyitások ellenére a termelés visszaesett 1789-ben, mivel a Vörös vár-hegy en levő bányák kimerülőben voltak, gyengült az ércek minősége. 1785-ben Grassalkovich II. Antal azért tiltakozott Orczy József, a debrői uradalom bérlője ellen, mert a báró a bányáinak műveléséhez szükséges fát a debrői, tófalui, káli és kompolti erdők pusztítása útján szerezte be. 1787-1788-ban az egri szerbek társulatának is volt egy ércbányája a község határában, amely Nepomuki Szent János nevét viselte; feltehetően azonos volt Fazola Henrik egykori Fehérkő-hegyen álló bányájával. Viszont nem volt sem zúzóművük, sem kohójuk, ezért az ércet a Szepes megyei Ovízre szállították az ottani kincstári kohóba. A kitermelés és a szállítás költsége viszont kétszer annyiba került, mint az értékesítés. A ráfizetés miatt felhagytak a további kísérletezéssel. 1790-1800 között Orczyék Párádon és Gyöngyösorosziban is bányászták az érceket. 1801 májusában a Nógrád megyei Szinóbányán, ahol a családnak régi birtokai s ércbányái voltak, felépítettek egy fémkohót, amelyben 1801-1810 között feldolgozták a parádi színport. Viszont az ércek gyenge fémtartalma miatt 1810-ben Párád-Vörösvár-hegyen beszüntették a termelést. A parádi ércbányászat történetéhez tartozik, hogy 1806 decemberében Totovics Antal, a parádi timsófőző tulajdonosa az ottani Keresztelő Szent János nevű bányájában ezüstércet fedezett fel, amelyre jogosítványt is szerzett abban az évben. 16 Érdemes a parádi érc feldolgozásánál megemlékezni arról, hogy hosszú ideig az volt a kutatók határozott véleménye, miszerint soha nem létesült az ércek olvasztására kohó. 1860 előtt így csupán az ércet tudták aprítani a patakok mentén felállított zúzdákban zúzónyilakkal és szeren 17 dúsítani. 16 A Parád-kömyéki érckutatásra lásd: SOÓS Imre 1966. 11-29.; CSIFFARY Gergely 1996. 36-38. - Ezért téves KUN Béla 1996. 555. közlése, mely szerint az „1800 és 1917 közötti időre nincs olyan adat, ami a Parádfördő környéki bányák üzemeltetésére vonatkozna." 17 A szér az ércelőkészítés egyik legfontosabb berendezése: egy enyhe lejtésű tábla vagy rövid vályú, egyfajta osztályozó-készülék, amelyen a finom ásványszemcsék a vékony vízáramlás hatására fajsúly szerint szétválasztódnak. Ez a
