Ifj. Noszky Jenő: Salgótarján és barnaszén-bányászata, különös tekintettel a néprajzi viszonyokra (Rudabánya, 2007)

Bevezetés

Bevezetés Hazánknak, különösen régi épségében, a legfontosabb szénipari vidéke volt a salgótarjáni szénterület. A legfontosabb pedig nem csak azért, mert egészen a háborúig ez vezetett a termelés dolgában (csak újabb időkben sikerült nagy versenytársának, Tatabányának túlszárnyalnia), hanem mivel a kitermelt mennyiség dolgában még ma is első helyen áll. Továbbá, mivel termelésének súlypontja a kiegyezés utáni nagy munkás évtizedekre esett, így hazánk modern állammá kiépítésében: ipari, közlekedési, anyagi fellendülésében oroszlánrésze volt. Itt van tehát, továbbá a Sajó-Egervölgyben a kőszén, az ásványokban máskülönben elég szegény Palócföldnek kincse. Mégpedig ez nem afféle nibelungi kincs, amely csak viszályt, romlást okoz, hanem hasznos, jólétet és életet fakasztó vagyon. Kemény, folytonos munkával kell ugyanis ezt apródonkint a felszínre hozni, csak így ád kenyeret a vele dolgozó tízezreknek, s viszi előre közvetve az országot is. A harmadik nagy palócföldi energiakincs a fiatalkorú lignitekben rejlik, de ezek még nem ismeretesek eléggé. A salgótarjáni szénbányászat - ellentétben a tatabányaival, amely csak két községre szorítkozik, hasonlóan az Esztergom vidékihez és a Sajó-völgyihez vagy egercsehihez - nagy terjedelmű. Számos község területét öleli fel, de üzemi, adminisztrációs, forgalmi és históriai középpontja még Salgótarján ma is, amelytől a nevét kapta, habár szénbánya a város területén csak egy van jelentősebb már, de az is erősen kimerülőben van. A salgótarjáni barnaszénbányászat területén kezdődött, itt virágzott fel a bányászat, amely azután a város területén levő telepek kimerülésével fokozatosan egyre távolabbi részekre húzódott fel a várostól. De a központi üzemvezetés, tehát a bányászat szíve, a városban maradt. A salgótarjáni bányászat területe tehát az ÉK-i Magyarközéphegységnek a Mátra-Cserháttól északra lévő dombos vidék-