Ifj. Noszky Jenő: Salgótarján és barnaszén-bányászata, különös tekintettel a néprajzi viszonyokra (Rudabánya, 2007)

A salgótarjáni barnaszénbányászat jelentősége

került bányász, akik azonban szintén nem magyar ajkúak voltak, mert hiszen 70 esztendővel ezelőtt a magyar elem nemigen bá­nyászkodott még. Ezek az újonnan odakerült bányászok, vagy ahogyan a palócok nevezték őket, a gránerek bozontos szakállú, mértéktelen, vad, verekedős, lármás, idegen ajkú, s összeférhetet­len természetűek voltak. Mivel hamar kinyílt a kezükben a bicska, nagyrészt jól megtermett emberek voltak, a palócok eleinte félénk tisztelettel tekintettek rajok. Azonban hamarosan kiismerték őket a csavaros gondolkozású palócok, s a bátrabbja maga is közéjük merészkedett, belekóstolt a mesterségükbe, s megtanulta tőlük a bányászcsákány használatát. Rájöttek, hogy nem is olyan nagy bo­szorkányság a bányászmesterség, bár nehéz ugyan, de azért ki lehet bírni, sőt, mivel még jól meg is fizették munkájukat, leg­alábbis az ő megszokott mezőgazdasági pár garasos bérükhöz ké­pest, előbb a közeli, később a távoli környék népe is munkára je­lentkezett a bányánál, különösen télen, illetve a mezei munka szü­netelésének idején, ahol már csak az olcsó munkáskínálat miatt is szívesen vették a friss munkásgárdát. Egy-két évtized alatt aztán lassanként ki is szorították az idegen nációkat. Csupán csak a liptákok maradtak meg, akiket az aratás alkalmával megcsökkent palóc munkások pótlására vett fel a bá­nya vezetősége a nyár elején, azonkívül télen, mikor a nagy keres­let miatt nem győztek eleget termelni. Az így felfrissülés nélkül maradt idegen ajkú tömeg aztán, kü­lönösen a fiatalja, hamarosan megmagyarosodott a szívós konzer­vatív palóc környezetben. A palóc ugyanis nemigen bírta megta­nulni az ő szláv vagy germán nyelvöket, s így a tömeg hatásánál fogva azok voltak kénytelenek asszimilálódni. Az öreg gránerek otthon még évtizedekig használták az anyanyelvüket, de egy em­beröltő múlva az unokáik ma már egy betűt sem tudnak nagyszü­leik nyelvéből. Természetes úton asszimilálódtak, csak a nevük, s nagyobb agilitásuk őrzi meg idegen származásuk emlékét. Az erős vérkeveredés sem volt hatástalan. A palócba legalább egy kis új szint, új vágyakat oltott a régi maradiság mellé, ami azután a példa útján másokban is felkölti legalább az „én sem ha­gyom magam" elvét.

Next

/
Thumbnails
Contents