Ifj. Noszky Jenő: Salgótarján és barnaszén-bányászata, különös tekintettel a néprajzi viszonyokra (Rudabánya, 2007)

Előszó (Hála József-Paládi-Kovács Attila)

vosi fakultásának, valamint a németországi természetkutatók császári akadémiájának tagja Különféle orvosi írásai. Első kötet. In Deáky Zita [szerk.]: Felső-magyarországi orvosi hely iratok. Történeti-néprajziforrások a 18-19. századból. Budapest, 2004. 68107.). Ifj. Noszky fontos adalékokat közöl a bányászcsaládok napi életrendjéről, időgazdálkodásáról, táplálkozásáról és annak hiányosságairól. A bányász helyzete a társadalmi életben című alfejezet itt-ott túlzásokat, tévedéseket is tartalmaz. Túlzás azt állítani, hogy a paraszt „úr"-nak nézte volna a bányászt, a kolónián élő nincstelent. A tehetős „iparos"-t igen. Az viszont helytálló, hogy az iparos és a szakmunkás (még a gyári munkás is) lenézte a bányászt. A bányász életpálya lépcsőinek és a házasodási kapcsolatoknak az ismertetése fontos közlés, a „közkultúra" intézményeihez való kapcsolódás bemutatása sajnos elég vázlatos. A Szokások alfejezet a bányatelepi népesség családi (társadalmi) és ünnepi szokásait ismerteti. Ezen érződik leginkább a néprajzi olvasottság hiánya. Tanulságos az a megállapítása, hogy a telepi bányász nem követi a népi mintákat, a közeli falvak népszokásait, inkább próbálja másolni a polgárság, a középosztály példáját (pl. fényképész az esküvő után). A bányatársulat ingyen adott hintót, kocsist az esküvőhöz és a keresztelőhöz. A temetést színesebbnek mondja. Említi a bányászzenekar részvételét, s a díszegyenruhába öltözött munkatársak testületi megjelenését. A halotti tor ritkán maradt el. Szól Prokop napjának munkaszünettel történt megünnepléséről. A társulat egy cipót és egy üveg bort adott minden bányásznak erre a napra. Egyéb szokásokról, hiedelmekről nincs tudomása, de újra megemlíti a szeszes italok szeretetét, Salgótarján éves alkoholfogyasztási adatait és a bányászok korai elhalását, alacsony átlagéletkorát. A negyedik fejezet a vidék településformáit írja le, sajnos igen vázlatosan. Szól a régi, elhagyott, pusztuló kolóniákról és az újabbakról is. Ezen már nagyon érződik a sietség, hiányzanak a konkrét leíró részletek. Az ötödik, összegzésnek szánt fejezet általánosságokat ismétel meg, nem tudja a dolgozat lényegi, új eredményeit tézisekben összefoglalni. Nem ad számadatokat sem, s itt-ott tévedéseket tartalmaz. Túlzás azt állítani, hogy Tarján „harmadrangú telepü-