Ifj. Noszky Jenő: Salgótarján és barnaszén-bányászata, különös tekintettel a néprajzi viszonyokra (Rudabánya, 2007)

Néprajzi viszonyok - A kolóniákra telepített bányász háza tája

Ezekből a fabarakkokból indult ki tulajdonképpen a későbbi bá­nyászlakások típusa. A nagy, 30-40 embert befogadó tömegszál­lások lassankint felaprózódtak. Ebben a családalapítás volt a fő tényező. A bevándorolt munkások ugyanis főképpen nőtlenekből toborozódtak, hiszen a fiatalember, akinek családja nincsen, mo­zoghat könnyen, s vállalkozik arra, hogy a megélhetéséért, vagy szerencsekeresés végett más vidékre költözzön. Később azonban ezek is családot alapítanak, s így nagyobb lakás kell nekik. Eleinte egy-egy családnak nem sok hely jutott. így például Inászón, ahol a salgótarjáni bányászat egyik fő fészke volt, egy család csak szobát kapott külön, míg a konyhát közösen használta két vagy több család is. Mellékhelyiség: kamara, pince stb. nem is járt az egyszerűbb munkásnak. így már a fejlődés további foka az, hogy csak két család használta a konyhát és mindenik kapott egy külön kamarafélét is. Ilyen típusú düledező faépület van még né­hány Inászón. Később már a konyha is különválik. Az 1900-as években szo­ba-konyhás lakások vannak már mindenfelé. Vagyis a hosszú ba­rakk, melyet kétoldalason építenek már mindenfelé, és a padlást is lakásfélének csinálják meg, felaprózódik kis lakásokra. A szüksé­ges mellékhelyiségeket előtte külön bódékban helyezik el. Minden lakás ajtajánál ott áll a hatalmas széntartó láda. Kert, vagy udvar nemigen van még, elég szorosan is állnak az épületek egymás mellett. Legfeljebb a közös kút és közös sütőkemencék körül van kissé nagyobb térség. Minden két-három épülettömbhöz tartozik egy ilyen kemence, mert a várostól való nagy távolság miatt ott­hon kell megsütniök a kenyeret. Minél jobban közeledünk a mai időkhöz, annál inkább bővül a lakás. Ma már a nagyságot főképpen a családtagok száma hatá­rozza meg, azonkívül a szolgálati idő is. A népesebb, 6-8 tagból álló családoknak rendszerint megadják a kétszobás lakást. A nagy családú altisztnek joga van háromszobás lakásra. Az ilyen új al­tiszti lakásoknak még előszobája is van, sőt, verandája is. Salgó­tarjánban és a kisterenyei Chorin-telepen különálló nyári konyhá­kat is építettek a nagy szénkonjunktúra idején. A két legszebb, igazán modern kolónia a fenti Chorin-telep és a Mizserfa melletti Horthy-telep, ahol kert közepén állanak a lakások.

Next

/
Thumbnails
Contents