Dr. Izsó István: Szemelvények a középkori montanisztika magyarországi történetének írott forrásaiból (Rudabánya, 2006)
Előszó
Szeretném rögtön leszögezni, hogy az alábbiakban közreadott „forráskatalógus" nem teljes, csupán azokat a dokumentumokat tartalmazza, amelyekre vonatkozó műveket és az ott hivatkozott forrásokat módomban állt feldolgozni. Levéltári kutatásokra sem lehetőségem, sem felkészültségem okán nem vállalkozhattam, maradtam tehát a számomra elérhető szakirodalom körén belül. Úgy gondolom azonban, hogy a témakör után érdeklődők számára a kötet ebben a stádiumában is használható lehet. Nem tagadom azt sem, hogy az általam alkalmazott csoportosítási kategóriák is önkényesek, de áttekintve a feldolgozott dokumentumokat, úgy vélem, helyesen döntöttem abban, hogy a kategorizálás legfontosabb kritériumaként a könnyű beazonosíthatóságot és kereshetőséget kellett szem előtt tartanom. Ezért választottam olyan területi lehatárolásokat (pl. Alsó- és Felső-Magyarország, Bánság, stb.) melyek nem a vizsgált korszakra jellemzőek, hanem későbbi eredetűek. Jól körülhatárolható bányavidékek viszont már a középkorban is voltak, és a tartalomjegyzékben megfigyelhető területegységek általában nincsenek ellentmondásban ezekkel. Az egyes tematikus csoportokat fejezetek szerint választottam külön, és a fejezetek elején igyekszem megindokolni azokat a kritériumokat, amelyeket a csoportosításnál figyelembe vettem. A forrásdokumentumok felsorolásánál és ismertetésénél megjelenésük helyére szintén terjedelmi okok miatt rövidítések használatával hivatkozom, és a rövidítésekhez kapcsolódó irodalomjegyzéket a kötet végén adom közre. A források felsorolásán túlmenően az összefüggések érzékeltetése érdekében néhány olyan adatot és eseményt is szerepeltetek, ahol az eredeti forrást az általam feldolgozott szakirodalomból nem tudtam meghatározni, de az események láncolatának érzékeltetéséhez szükségesnek ítéltem feltüntetésüket. Ez utóbbi adatok többsége a Benda Kálmán nevével fémjelzett magyar történelmi kronológiából származik. Az irodalomjegyzék csak azokat a műveket sorolja fel, amelyekben az egyes forrásdokumentumok szövege, vagy fordításuk, regesztájuk, esetleg egyéb, a tartalmukra vonatkozó hivatkozások megjelentek, de nem tartalmaz arra vonatkozó részletes kimutatást, hogy az egyes forrásokra a szerzők mely műveikben hivat-