Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Vastermelés

nyílást elfalazták, s a szeleltetés az ekkor beépített fúvókákon keresztül történt. A természetes levegőztetés mellett használtak valamilyen fujtató-berendezéseket is. A felhasznált érc általában hematit (vörösvasérc) és limonit (barnavasérc) volt. A több helyütt feltárt ércmaradványok tanúsága szerint az ércet 15-25 mm-es aprításban helyezték el az olvasztótérben. Tüzelőanyagként faszenet használtak. Több helyen az olvasztóműhelyek szomszédságában feltártak faszénégető gödröket, telepeket, ahol az olvasztás céljára égettek általában lábszárvastagságú keményfából faszenet. A diósgyőri kohászat területén az 1960-as években felépített bucakemencékben végzett próbaolvasztások során tisztázódott, hogy az olvasztótérbe az érc és a tüzelőanyag nem rétegesen, mint a modern olvasztókban, hanem keverten került. A keverési arány az adott érc és az adott faszén gyakorlati ismeretének függvényében változhatott a sikeres olvasztási eredmény érdekében. Az olvasztás végterméke az ún. vasbuca, cipó alakú vastömzs, magas széntartalommal és salak zárványokkal. Ennek kovácsolással való megmunkálása során - mivel a vas folyatásához szükséges hőmérsékletet nyilván nem lehetett ezekben a kemencékben elérni tulajdonképpen ún. közvetlen acélgyártás valósult meg. (Megjelent: Pannon enciklopédia. Magyar ipar- és technikatörténet. Bp. 2000. 48-50. p.)