Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Bányászat az Árpádok korában (896-1301)

a helyi erővíz szezonális meglétének és mennyiségének függőségében működtek. Csak a 19/20. század fordulójára vált általánossá a gőzgépek, mint erőgépek alkalmazása. (Kerpely 1872) Tudnunk kell azt is, hogy hazánkban a 14. század végéig, a 15. század elejéig az érclelőhelyek leggazdagabb, ún. oxidációs zónáját fejtették, amelyben igen jelentős mennyiségben termésfémként jelent meg az arany és az ezüst. Egy-egy ilyen szerencsés lelet kiugróan nagy termelési értéket, a lelet elmaradása pedig nagy visszaesést jelenthetett. (Szerencse fel! Szerencse le!) Georgius Agricola Bermannusában olvashatjuk, hogy az Érchegység szász és cseh bányáiban a 16. században sem voltak ritkák a 200 kg tömegű termésezüst-tömbök, s hogy Schneebergben egyszer akkorát találtak, hogy a szász király leszállt a bányába, s a tömböt asztal gyanánt használva azon étkezett övéivel, mondván: „Frigyes császár hatalmas és gazdag, most azonban neki sincs ilyen asztala" (Agricola 1994. 123-124. p.). Ha asztalként használta a király, a tömbnek legalább 2-3 m

3 -nek kellett lennie, ez pedig ezüstben 20-30.000 kg tömeget jelent! Két-háromszor annyit, amennyire taksálják a 13-14. századi magyarországi ezüsttermelést, amely második helyen állt akkoriban a világon. Ilyen telén/iszonyok esetén persze igen nehéz lenne egyenletes termelési eredményekről beszélni. Két okleveles adatból is némi következtetést vonhatunk le két kiemelkedő ezüstvárosunk termelését illetően. Egyik 1217-ből való és Selmecbányára vonatkozik. II. András király 300 márka összegért megvásárolja Sándor ispántól a királyi főpohárnok-mesteri hivatalt és azt a vele Szentföldre menni készülő Lőrincre ruházza; az említett pénzösszeg kifizetéséről a következők szerint rendelkezik: Azon dolog mellett sem szabad hallgatással elmenni, hogy elrendeltük: az előbb mondott összeget egy év alatt, az év három alkalmával, tudniillik Húsvét, a szent király és [... ] ünnepén kell kifizetni azokból a jövedelmekből, amelyek Bányán szoktak járni a számunkra..." (FCD 111/1. 205-206. p. Ford. Tóth Péter). A másik pedig 1280-ból való IV. (Kun) László királytól, aki engesztelésül, amiért annak idején a budai bírónak és a polgároknak azt a parancsot adta, hogy a Fülöp pápai legátus által zsinatra összehívott papokat a várból zárják ki és élelmet se adjanak nekik, a nevezett legátusnak évi 100 ezüst márkát ajánl fel a Szepes körüli Gölnicbánya ezüstbányájának jövedelméből, vagy annak kiapadása esetén a királyi kincstárból egy, a szegények és betegek részére alapítandó ispotály számára. (FCD V/3. 28. p.) Tekintve, hogy az ezüst urbura 1/8-ad részt tett ki, az itt említett mennyiségeknek minimálisan a nyolcszorosa kellett, hogy legyen a város, ill. az ottani kamara termelése, vagyis: Selmecbányán 600 kg/év, Gölnicbányán pedig 200 kg/év. Természetesen, érezve az adományozó szöveg könnyedségét is, ez a két királyi utalványozás nem terhelhette meg túlzottan az ottani királyi jövedelmeket, vagyis jóval magasabb lehetett a termelés. De - akár hozzávetőlegesen is - mennyivel, azt nem tudhatjuk. Az aranytermelés esetében még nehezebb lenne éves adatokat becsülni. Mint említettük, e korban az arany túlnyomó többsége - Körmöcbánya, Nagybánya és az Erdélyi Érchegység telérbányászatának megindulta előtt - hidraulikus kitermelésből, aranymosásból származott. Ez viszont az egész országra kiterjedő népi foglalkozás volt - hasonlóan a korabeli, gyepvasércen alapuló vastermeléshez - és igazából sohasem tudta az állam (kincstár, királyi hatalom) saját felügyelete alá vonni, jogilag szabályozni, így annak mennyiségét sem lehetett meghatározni, sem akkor, sem a mai kutatással. A 13. századvégi aranytermelés nagyságára azonban lehet következtetnünk abból az adatból, hogy III. András királyunk 1300-ban 1100 kg aranyat adatott el egy tételben a velencei piacon. (ÁUO V. 262-263. p.) Ha figyelembe vesszük a 13. század utolsó harmadának kaotikus belviszonyait, amelyek nyilván nem a kincstári tartalékok felduzzasztására, ellenkezőleg, a kincstári vagyon elherdálására irányultak, ezt az 1.100 kg-os mennyiséget rövid idő, talán egy-két év alatt összegyűjtöttnek lehet tekintenünk; akkor viszont a hazai aranytermelésnek lényegesen magasabbnak kellett lennie, mint a Hóman-féle táblázatban szereplő 1.000 kg/év mennyiségnek,