Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Bányászat az Árpádok korában (896-1301)

Mindkettő alapvetően becslésen alapul, s hosszabb szakaszokra - egy évszázad, negyedévszázad - vonatkozik. A bányászati-kohászati termelés azonban még ma sem egyenletes, különösen nem az viszonylag hosszabb szakaszokon, 700-800 évvel ezelőtt pedig kifejezetten nem volt, nem lehetett az. Történetkutatásunkban Paulinyi Oszkár volt az első, aki erre, technikai-technológiai szempontból felhívta a figyelmet. Érdekes ma is újra elolvasnunk néhol szinte költői sorait: „Gyengéje ezeknek a kombinatív fejtegetéseknek a szemlélet, a korabeli ember és a természet viszonyának a téves megítélése. A szerzők nem adnak ugyan ennek hangot, mégis mintha a dolgokat úgy látnák, hogy nemesfémtermelésünk alakulása kizárólag az ércelőfordulások felfedezésén múlott. Ha az egyszer bekövetkezett, a telepek kitermelése azután már nagyobb zökkenők nélkül egyvégtében folyt azok végleges kimerüléséig. Hű kifejezője ennek a szemléletnek Kováts Ferencnél a termelés alakulásának egyenletesen emelkedő, majd meg hanyatló íve; nem is szólva a terméseredményeknek Hóman Bálint hangoztatta egyszintű persze teljesen elnagyolt - atlagáról. Ez a szemlélet nem érzékeli, hogy a természettel vívott harcában az ember vértezete ekkor még csak a tapasztalaton szerzett tudás; hogy éppen a föld mélyén a siker ekkor még a természet erős és tartós visszavágásaival váltakozott. Nemcsak az tellett jócskán időbe, amíg a fortélykodó lelemény kimesterkedte, hogy mi legyen a természet gáncsoskodását leküzdő technikai megoldás: nem egyszer még ennél is több időt, éveket, olykor évtizedeket igényelt az elgondolás valóraváltása. Jó bizonyságai a víz leküzdését szolgáló altárnák. Mennyi idő ment rá, amíg két vájár kézi fejtéssel száz meg száz, vagy akár ezer öl hosszúságban a vágatot az elfulladt fejtőaknák alá hajtotta! S mily nehezen győzték nemcsak magánvállalkozók, de még egy-egy közület, vagy akár a nemesfémtermelésben annyira érdekelt kincstár is, hosszú távon, a ráfordítandó költséget, illetőleg a segélyezést!" (Paulinyi 1972. 566.) Paulinyi leszögezi, hogy a becslések túlzottak, a termelés ezek alatti volt. „Hogy mennyivel maradt mögötte az ismertetett becsléseknek, erre kielégítő termelési adatok hiányában nem lehet számokban felelni. Ahol ez a szembesítés közvetlen termelési adatok alapján lehetséges volt, ott, a XV. század utóján, aranytermelésünk valóságos volumene mindössze feleakkorának bizonyult, mint amennyire azt Kováts Ferenc becsülte. Megítélésem szerint valahogy így állnak a dolgok a XV. század első három negyedében is, és hozzátenném, aranynál-ezüstnél egyaránt. Az igazi bőség évtizedei a XIV. századra estek, bár a hozam számszerűleg itt is bajosan lenne rögzíthető. " (Paulinyi 1972. 567. p.) A történészek átfogó megállapításai, melyeknél gyakran elvonatkoztatnak a technikaitechnológiai valóságtól és lehetőségtől, számos esetben tévútra vezették már a nyomukon haladó későbbi nemzedékeket. Egyik, talán legfrissebb példáját, amely kapcsolódik is témánkhoz, most olvashattuk a Századok egy évvel ezelőtti évfolyamában (Makkai 1995), a dáciai aranytermelés becslésénél. A szerzőnek rendelkezésére áll egy rövid periódus (1 hét) termelési adata, ezt ő, feltételezve, hogy a termelés folyamatos, beszorozza 51-gyei, így megállapítja az évi termelést, majd ezt az általa nyert évi adatot több évre kiterjeszti. De honnan veszi, hogy a termelés egy éven belül folyamatos volt, s hogy minden egyes héten ugyanennyit termeltek?! Nemcsak Jack London aranyásó történeteiből tudjuk, hanem saját hazánk éghajlati viszonyaiból is következik, hogy aranyat mosni nem lehet 51 héten át: több hónapra befagynak a patakok, lefagy a föld, a hegyvidéken 100-120 cm mélyen is. A hóviharokról, járhatatlan utakról, a rövid téli nappalokról stb. nem is szólva. Nyáron meg elapadhatnak, kiszáradhatnak a patakok stb. stb. A becslésekkel, kiterjesztő értelmezésekkel csínján kell bánni, s csak olyan szakember teheti, aki a valós folyamatot valóban ismeri! Kerpely Antal hihetetlenül pontos és gazdag adataiból tudjuk, hogy Magyarországon a vaskohászat még a 19. század harmadik harmadában is erősen idény-jellegű iparág volt: a nagyszámú nagyolvasztó és a hámorok fujtatói, a zúzómüvek és verőmeghajtások