Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Bányászat az Árpádok korában (896-1301)

réz, ólom stb., valamint a megtermelt vas értéke valahol ezekben a tételekben rejtőzik, értékük becslésére nem lehet vállalkozni. Újabban (többek között III. Béla eml. 1981; Magy. tört. II. 1987) nemcsak a jegyzék hitelességét, hanem az egyes tételek valódi értékét és egymáshoz való viszonyát is megkérdőjelezik, a domaniális bevételek kiszámítására nem vállalkoznak. A jegyzék által felvázolt kép helyett azonban semmilyen más változatot nem tudnak nyújtani. Az Árpád-kor végére, kiheverve a tatárjárás pusztításait, a magyar bányászat erőteljes, lendületes fejlődésnek indult. Tekintélyes bányavárosokká fejlődött - s erről okleveles bizonyítékok is szólnak - Selmecbánya, Gölnicbánya, Besztercebánya, Radna, Rozsnyó, Igló, Rimabánya, Németlipcse, Királyboca stb. A kincstári bevételekből III. András királyunk 1300-ban 1.100 kg aranyat tudott eladni Velencében, akkor, amikor az aranyurbura csak 1/10 rész volt. (ÁUO V. 262-263. p.) Milyen magas termelési szintnek kellett akkor lenni, ha még azt is figyelembe veszszük, hogy a mosott aranynak egy része-jórésze sohasem került bevallásra, s nem folyt be utána adó a kincstárba? A sótermelésből - a jól szervezett országos sókamarai szervezet révén továbbra is jelentős és kiegyensúlyozottan befolyó jövedelem származott a kincstár javára. Nemes- és színesfémtermelés Nemes- és színesfémtermelésünkről - különösen ennek bányászati vonatkozásairól, mint látni fogjuk-e korból szinte semmit sem tudunk. Mindössze annyit-s ez sem csekélység - hogy volt, jelentős volt mind az ország, mind pedig a bontakozó európai gazdaság életében. (Zsamboki 1982/1.) Közvetett, külső forrásokból származó adataink néhány mondatos összefoglalása: nyugati és keleti utazók és kereskedők fönnmaradt feljegyzései jelzik, hogy a 12. században megélénkül az európai érdeklődés hazánk iránt, elsősorban aranyunk és ezüstünk iránt. Az 1.130 körül meginduló osztrák pénzverés (Krems, Wien) csak magyarországi ezüstre alapozhatott, az e századból ismert bécsi, hainburgi, steini stb. vámszabályok a Magyarország felől behozott arany, ezüst és réz tételeit rögzítik, a regensburgi, kölni, svábföldi, flandriai stb. kereskedők Bécset megkerülve jönnek Magyarországra aranyért-ezüstért, a szepesi réz toruni lengyel kereskedők kezén jut el Krakkó-Danzig útvonalon Németalföldre stb. A behozott fémek között a szinte kizárólagos ólom mellett esetleg vas-acéláru is szerepel. A korabeli nemes- és színesfém-kohászati technológiában az ólom nélkülözhetetlen volt, s a szerény hazai ólom készletek nem biztosíthatták akkor sem a nyilván nagy volumenű termelést. A 12/13. század fordulóján mind Anonymus, mind a külföldi utazók kiemelik az aranymosás elterjedt és közönséges voltát. II. András 1217-ben Velencével kötött egyezménye egyrészt biztosítja a magyar arany vámmentességét odakint, másrészt a velencei kereskedők jelentős kedvezményeket kapnak Magyarországon - többek között - az ezüst felvásárlására is. A 13/14. századi firenzei aranypénz, a florenus verettetése szintén magyarországi aranyon nyugodott. A magyar királyság első három századának pénzverése, s a magyar pénz ismert nemzetközi szerepe, III. Béla említett jövedelem-kimutatása stb. egyértelműen a hazai nemes- és színesfémtermelés kiemelkedő jelentőségét bizonyítja. Mindezekkel szemben, fönnmaradt írott forrásaink alig-alig árulnak el valamit ebből a nagy gazdagságból az utókori érdeklődőnek. Amit tudunk ma, azt négy kérdésre adott válasz keretében szeretnénk itt rögzíteni: hol, mit, mennyit és kik bányásztak ebben a korban Magyarországon? Bányahelyként a következők merülnek fel okleveles említésekben: A Garam vidéken Selmecbánya: Első okleveles említése - amely azonban nem hatolt be a szakmai köztudatba - 1156-ból származik, Bana néven. (Knauz I. 1874. 109-110. p.) és