Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Bányászat az őskortól a honfoglalásig

BÁNYÁSZAT AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG A Kárpát medence a hasznosítható ásványi nyersanyagokban is gazdag. Ismeretüknek, keresésüknek és feldolgozásuknak, vagyis a bányászati tevékenységnek legkorábbi feltárt emlékei 350 ezer évvel ezelőttről, az emberré válás hajnalából ismertek. A 40-50 ezer esztendős lovasi festékbánya - mai ismereteink szerint - a világ legkorábbi bányamüve. A rendkívül pezsgő fémkori gazdasági élet után a rómaiak teremtettek először szervezett, szakszerű nagyüzemi bányászatot másfél századon át Erdélyben. Nyolc évszázaddal ezután a magyar államszervezet keretében kerülhetett erre ismét sor. Emlékek a kőkorszakból Ásványi nyersanyagokat tudatosan hasznosító emberősünk nyomát a Kárpátok-ölelte tájon mintegy 350 000 esztendőre visszakanyarodva követhetjük emberré válásunk ködbevesző múltjába. Az őskőkorszak (paleolitikum) alsó szakaszának Buda-ipara körébe tartozó, világhírűvé vált vértesszőllösi lelőhelyen nemcsak a rendkívüli nagyszámú, kavicsból pattintott kőeszköz (chopper, chopping-tool) tanúskodik a termelés tudatosságáról és szervezettségéről, hanem a feldolgozásra alkalmas nyersanyag lelőhelyének felkutatása és feltárása (az Átal-ér hordalékanyagában), valamint a felhasznált anyagok tudatos megkülönböztetése is. A leletek mintegy felét az érdes törésű, 4-6 cm nagyságú kvarcit-kavicsokból pattintott eszközök teszik ki, azonban nagyszámú eszköz készült a rideg, jól pattintható és tartós él kialakítását lehetővé tevő, rőtvörös, barnásvörös színű kovaanyagból is. Kisebb mennyiségben még számos, egyéb kőzetanyagú kavicsot is felhasználtak: fekete szarukő (lidit), felsődogger tűzkő (radiolarit), mezozóos és eocén mészkő, elvétve magmás-metamorfit kavicsok. A telep komplex működése feltétlenül több-, illetve sokezeréves előzményeket, kialakult gyakorlatot tételez fel. A kőkorszak számos, későbbről ismert telephelyét, eszközkészítő műhelyét szinte egyértelműen jellemzi a nem véletlenszerűen ismert, hanem megkutatott, s bizonyos fokig feltárt közös nyersanyaglelőhely, amely nem egyszer sok kilométeres távolságban fekszik a teleptől, s megközelítése még mai viszonyok között is nehézkes (pl. bükki Subalyuk-, Szeleta-, Istállóskői-barlang, a Dunántúlon a Szelim-, a Jankovich-, az érdi, a tatai barlang stb.) A közelmúltban a miskolci Avason felfedezett, de még rendszeresen fel nem tárt 40-70 000 évesre becsült kovakőbánya és feldolgozóhely, valamint település megismerése minden bizonnyal számos új ismerettel fogja gazdagítani jelenlegi ismereteinket. A kőkorszak bányahelyei közül technikatörténeti értékénél fogva magasan kiemelkedik a lovasi festékbánya és a Sümeg-mogyorósdombi tűzkőbánya. Az előbbit az őskőkor alsó szakaszának végére (40-50 000 évesre), az utóbbit pedig a csiszolt kőkorszakra (i.e. 3-4000) datálja a tudomány. Ezen a két bányahelyen jelenik meg először a szakszerűen kialakított földalatti bányatér (akna, táró, bányagödör), valamint a bányászati munka számára „tervezett" és megalkotott célszerszámok készlete. A lovasi festékbányában az okszerű bányászkodás világszerte legrégibbnek ismert emlékhelyét csodálhatjuk: a szakszerűséggel mélyített aknákat, 100-150 m

3-es bányagödröket, s különösen a mai ismereteinknek is megfelelően - jávorszarvas csontból és