Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)
II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - Gondolatok a bányászati és kohászati tudomány és szakirodalom 16. századi kibontakozásáról
1551/57) és Kentmann (1565), a leíró ásványtanban Agricola, Entzel és Gesner (1565), a földtanban Münster [1544) és Agricola művei emelkednek ki. A bányászat csoportjába igen eltérő tartalmú műveket sorolhatunk. (Érdekes, hogy a tulajdonképpeni bányászat fő szakterületét, a bányaművelést Agricola De re metallícáján kívül egy mű sem választja tárgyául). A teleptani munkák sorát Calw Bergbüchleinje nyitja, nevével ellentétben mással nem is foglalkozik; munkásságát Agricola, Entzel, majd Meyer (1595) fejleszti tovább. Bányaméréssel szakszerűen egy mű foglalkozik, Reinholdé (1574). Egy bányaorvosi (Paracelsus 1567), egy sóbányászati (Krakkó 1543) és mintegy tizenöt bányarendtartás, bányatörvény kiadása színesíti a képet. A kor szellemét tükrözik az egyházi-vallási keretben megjelenő bányász prédikációk, imák, versek, dalok stb. (Mathesius 1562, Osiander 1576, Zehner 1593 stb.), valamint az egyes bányavidékek történetéről, népéről, iparáról stb. értekező krónikák (Joachimsthalról Rudhardt 1523, Mansfeldről Sangeberg 1576, Meissenről Albinus 1590). A kohászat irodalma két fő szakterületet érintett e században: az ércolvasztást (kohósítást) és a kémlészetet (= ércvizsgálat fémtartalom meghatározására). Egyetlen olyan mü sincs, amelyik kémlészetet ne tartalmazna. Ércolvasztással érdemben Biringuccio (1540), Agricola (1556) és Ercker (1556/74) foglalkozik, művük a következő két évszázadban számos kiadást megér. Agricola művét németül (1557) és olaszul (1563), spanyolul pedig Vargas erőteljes átdolgozásában (1569) adják ki. Fémöntészettei egyedül Biringuccio foglalkozik. A kémlészet alapvető műve kezdetben a már említett anonym Probirbüchlein, majd Ercker „grosse Probierbuch"-ja és Fachs Probierbüchleinje (1568?, 1580). Számon tartják még De Villalane (spanyol, 1572), Zimmermann (1573) és Schreittmann (1578) kémlészeti könyvét is. A kémia-alchimia bőséges irodalma is tulajdonképpen érintkezne a bányászattal és kohászattal, mivel egyrészt fő célja az aranycsinálás, másrészt az ásványi nyersanyagokat, amelyek főként a bányászati tevékenység során kerülnek felszínre, kiterjedten hasznosítják az orvoslásban és festékkészítésben, mégis, mivel módszerei, nyelvezete és nevezéktana olyan távol áll a praktikus ipartól, gyakorlatilag sem akkor, sem ma nem sorolható szakterületünkhöz. A kémikusok közül csak Albertus Magnus és Libavius neve szokott szerepelni a kohászati tudománytörténet-írók munkáiban. A már említett Kunstbüchleinek sem kapcsolódnak igazán a kohászathoz, mivel túlnyomórészt nem fémes anyagok kémiájával foglalkoznak, ipari vonzatuk pedig egyáltalán nincs. Meg kell jegyezni, hogy a 16. századi címadások esetében a szerzők rendkívül nagyvonalúan jártak el. Calw írásának a Bergbüchlein nevet adta, noha - mint említettük is - csak a telérek, telepek elhelyezkedésével, valamint az ércek tulajdonságaival foglalkozik. Müvelésről, szállításról, előkészítésről stb. szó sem esik. A párbeszédes kis mű azzal zárul, hogy majd holnap a kohóknál találkoznak: az erről szóló híradás azonban nem jelent meg. Hasonló hozzá Agricola első e témájú publikációja a Bermannus sive de re metallica (1530), amely hasonlóan párbeszédes és hasonlóan azzal zárul, hogy majd holnap az olvasztóműhelyekben találkoznak, s hasonlóan ez sem történt meg publikációban. A Bermannusnak több mint fele az ásványokról, mintegy ötöde az orvoslásról, s csak egynegyede értekezik bányászati - főként teleptani - kérdésekről. Entzel De re metalHcá\a (1551) tulajdonképpen ásványtan, szerény telepismerettani részekkel. A De re metallica, Vom Bergwerck címnek igazán megfelelő művet elsőként Agricola adott közre (1556 és 1557). Az áttekintett irodalmi termésben Agricola De re metallicája az egyetlen olyan mű, amely mind a bányászat, mind pedig a kohászat szakterületét feldolgozza, együttesen, összefüggéseiben mutatja be. Műve - bár még a 17. században is élő irodalomnak számított - példaképül szolgált a komplexitásra törekvő további 17. századi szerzők számára is, akik azonban már nem „felülről" nézték a bányászatot-kohászatot, mint Agricola, hanem maguk is művelték: a
