Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - A Selmeci Műemlékkönyvtárról

Az egységes kötést, amint az a használt anyagok, filéták és betűtípusok vizsgálatából, valamint a leltárkönyvekkel való összevetésükből kiderül, a teljes leltári állományra vonatkozóan egyszerre készítették. A köttetés megkezdését feltétlenül az 1843/44. évvel záruló leltári periódus kezdete előtt, vagy elején kell keresnünk, ugyanis az állomány 1844/45-ös kummulációja után a már egységes kötésű könyvek gerincét hasonló, de nem azonos borítópapírral át kellett ragasztani, hogy az új jelzetet tartalmazó címkéket elhelyezhessék rajtuk. A leragasztás alatt azonban számos gerincen kivehető a korábbi jelzet. Ezek feltárása és statisztikus feldolgozása - minden bizonnyal - közelebb fog vinni bennünket nemcsak a kötés, hanem a könyvtár szakrendszerének eredetéhez is. Addig is feltételezhetjük, hogy már a legelső, a teljes régi állományt felölelő köttetést is az 1837-38-ban kinevezett Ignaz Schwarz erdész adjunktus kezdeményezhette. Az egységes kötés további két nagy tétele (az 1844/45 utáni és az 1862-öt követő) is az ő működési idejére esik, viszont 1866-ban bekövetkezett halála után mind az egységes papírkötés kizárólagossága, mind pedig a tizenkét szakcsoportos leltározás abbamarad. A kötést, minden bizonnyal az akkori két selmeci könyvkötőmühely egyikében, Bránszkynál vagy Waltersdorfernél készítették. A selmeci könyvtárral 1976 előtt foglalkozó szerzők - minden indoklás vagy hivatkozás nélkül - az egységes kötést a 19. század végére helyezik, s Pauer János akadémiai titkárt és könyvtárost azzal vádolják, hogy az állagvédelem érdekében régi, értékes bőrkötéseket áldozott fel, s számos szakszerűtlen kötési kolligátumot szerkesztett értékes régi könyvekből. (15) A vád nemcsak Pauerrel szemben, hanem a régi állomány köttetését valószínűleg intéző Schwarz-al szemben is részben alaptalan. Az 1750-es évekig megjelent könyvek, amelyek jórésze Peithner közvetítésével került magánosoktól az akadémia könyvtárába, majdnem kizárólag ma is eredeti bőrkötésükben pompáznak. Mindössze a szakcsoportot jelző színes címkét ragasztották fel a gerincükre. Egységes borítópapírral csak a pergamenkötésű könyvek közül ragasztottak le néhányat. Ezeket a modern restaurátori munka károsodás nélkül kiszabadította. Ismerve Schwarz több mint két évtizedes könyvtári tevékenységének eredményeit, és a könyvtárhoz való önzetlen ragaszkodását, nincs okunk feltételezni, hogy annak a néhány - ma papírkötésű - régi könyvnek kijavítható bőrkötése lett volna a köttetés idején, ha egyáltalán bőrkötésű volt. (Nyilvánvaló, hogy régen sem kötöttek minden könyvet bőrbe.) A régi könyvek szakszerűtlen kötési kolligátumai esetében még egyszerűbb a vádak elhárítása: ez a néhány könyv már az 1843/44-es leltárban is kolligátum volt, sőt nem egynek kolligátum voltát a Peithner-féle és más 18. századi könyvjegyzékben is ki lehet mutatni. A könyvek gerincén két címkét helyeztek el. A felső, 28 mm-es címkén van a leltári-raktári jelzet, az alsón (50 mm) pedig a szerző, rövid cím és a kötetszám található. A felső címkét a gerinctetőtől 15-18 mm-re, az alsót pedig arányosan a gerincközépre ragasztották. Mindkét címkét díszes filétával keretezték. A küllemükben alig eltérő filéták egyben a köttetési periódust is jelzik: adott leltári bélyegzőhöz meghatározott filéta járul. A könyvtár használatának rendjét és elhelyezését jelenleg nem ismerjük. Néhány fennmaradt kölcsönzési jegyből és néhány alapvető könyvnek a professzor által szinte munkapéldányként! használatából következtethetünk a tanszékekre való tartós kölcsönzésre. 1841-től van adatunk a könyvtáros személyéről és munkaköréről: Schwarz erdészeti adjunktus külön díjazott (250 frt/év) feladatai közé tartozott. 1846-tól az erdész adjunktusi állás 700 frt/év járandóságába már bennfoglaltatott a könyvtár ügyeinek intézése. (Az öt bányász-kohász tanszéken a professzor mellett csak egy-egy tanársegédi-asszisztensi állás volt rendszeresítve.) Az erdészeti tanintézetet de facto már 1838-ban az akadémia egyik tanszékévé szervezték át, de az uralkodói jóváhagyás csak 1846-ban került rá a reform-felterjesztésre. Az erdész tanintézet könyvállományát valószínűleg már 1838-ban besorolták az akadémiai könyvtár VIII. Forstwesen