Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - Delius bányaműveléstanának jelentősége a francia bányászati-kohászati szakirodalom kialakulásában

A francia bányászat és kohászat kifejlesztésére irányuló központi törekvéseknek azonban leküzdhetetlen akadálya volt a francia nyelvű szakismeretek és a francia szakemberek teljes hiánya. Nemcsak a felső szintű irányításban, hanem a közvetlen termelésben is - a mérnöktechnikustól a szakmunkás-iparosig - hiányoztak a hazai szakemberek. Franciaország tehát ismét a külföld eredményeinek átvételére szorult. A távlati célokat kitűző központi igazgatás azonban nem elégedhetett meg puszta szakember-behozatallal. (Évszázadok tapasztalatai bizonyították, hogy a jelentős költség-ráfordítással behívott német és flamand bányászokkal nem lehet hosszabb távra biztosítani és kellő mértékben fejleszteni a bányászati-kohászati termelést.) A külföldi eredmények átvételét most már tudatosan, a francia szakemberképzés és a francia szakirodalom megteremtése érdekébe állította a központi adminisztráció. A bányászati-kohászati szakemberek szervezett képzésének gondolata már 1741-ben, a francia bányászat állami ellenőrzés alá helyezésekor, alközponti bányászati igazgatási apparátus (Administration des Mines) megszervezésével kapcsolatban felmerül de ekkor - oktatók, oktatási tananyag és tanítványok hiánya miatt - létrehozására még nincs lehetőség. (Tanítványokat még az 1780-as években sem volt könnyű találni, hiszen ahogyan Arlet megjegyzi: „a felügyelő pályának és a mérnöki szakmának nincs nagy vonzereje egy olyan korban, ahol könnyen lehet tisztséget, tiszti kinevezést vásárolni.) Első lépésként, a jövendő bánya- és kohótisztek számára ösztöndíjas helyeket biztosít a bányászati adminisztráció az akkor újonnan alapított (1747) út- és hídépítési mérnökiskolában (École de Ponts et Chaussées)

3

, majd állami költségen hosszabb ösztöndíjas tanulmányútra küldik őket a fejlett bányászati-kohászati iparral rendelkező európai országokba. („Meg kell tanulni a műszakilag előrehaladottabb idegenektől gyártási titkaikat és módszereiket, mégpedig közvetlenül a helyszínen, nem pedig könyvekből" - írja Arlet.) Ezek az ösztöndíjas fiatalemberek (akik később a francia bányászati-kohászati ipar és tudomány nemzetközileg elismert reprezentánsai lettek), hosszú hónapokat töltenek Németország, Magyarország, Ausztria és Svédország ércbányáiban és kohászati üzemeiben, valamint Anglia és OsztrákNémetalföld (Belgium) szénbányáiban és vastermelő helyein. Közülük többen hosszabb-rövidebb ideig tanulmányokat folytatnak a freibergi és selmeci bányászati-kohászati tanintézetekben is.

4 Tapasztalataikról részletes és szakszerű publikációkban számolnak be hazatérésük után. (Csak a legjelentősebb utazókat említjük: Gabriel Jars és Guillot-Duhamel, Antoine Grimald Monnet. Jean Henri Hassenfratz és Antoine Marié Lefebvre d'Hellancourt.) Az első bányászati-kohászati szakiskola (École des Mines) megszervezésére azonban még várni kell 1783-ig. Magas színvonalú elméleti és gyakorlati képzést a jövendő bánya- és kohótisztek részére pedig csak az École Polytechnique (1794/95) oktatási szervezetének keretén belül sikerült tartósan biztosítani. A bányászati-kohászati szakemberképzés kialakulásával párhuzamosan és vele szoros kölcsönhatásban fejlődik ki a francia nyelvű bányászati-kohászati szakirodalom. A külföldi tanulmányutak tapasztalatairól beszámoló szerzők és a külföldi szakirodalmi műveket franciára fordító szakemberek közül kerülnek ki a bányászati-kohászati szakemberképzés első oktatói, műveik közül pedig az első tankönyvek. Emellett néhány évtized alatt megerősödik és nemzetközi színvonalra emelkedik az önálló francia bányászati-kohászati szakirodalom is. Különösen a szénbányászat és szénfelhasználás, valamint a vaskohászat irodalma igen értékes. A műszaki-technológiai irodalom fellendítése érdekében, az Enciklopédia hatására, 1761-ben megindítják a description des Arts et Métiers" sorozatát, melyben számos bányászati-kohászati tanulmány és monográfia is megjelenik, többek közt Morand, Macquer és Delius müvei.

5 Ehhez a sorozathoz fűződik a francia műszaki szakirodalom első nemzetközi sikere is: 1762-től, szinte a francia kiadással párhuzamosan, Németországban is kiadják „Schauplatz der Künste und Handwerke" címen.

6 (Érdekességként jegyezzük meg, hogy a német kiadás első négy kötetét Johann Heinrich Gottlob Justi, Delius két évtizeddel idősebb féltestvére adta ki.) A francia ásványtani-földtani tudomány elsősorban Romé Delisle és Haüy munkásságával fémjelezve - ugyancsak néhány évtized alatt,