Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - A földtan oktatásának kezdete (A földtan oktatása a selmeci bányászati-kohászati iskolában 1735)

szükséges ismereteket. Egy 1676-os rendelet a bányaméréstant, a kohászatot és a bányaműveléstjelöli meg, mint megismerendő főszakterületet. (14) Az 1735-ös Instrukció azonban minőségileg magasabb képzési formát jelent, mint ahogyan majd az 1762/70-es Academia montanistica szervezése is egy újabb, magasabb lépcsőfokát fogja jelenteni a hazai bánya-kohómérnök képzésnek. Az 1735-ös Instrukció: az iskola szervezete és működése Az iskola a selmeci főkamaragrófi hivatal kebelén belül működik, oktatói kincstári tisztek, tanulói kincstári szolgálatban álló ösztöndíjasok. (Később nem ösztöndíjas ún. „magánpraktikánsok" is tanulhattak az iskolán.) Célja: a kincstári hivatalok és üzemek részére bányászati, kohászati és pénzverészeti vezető szakemberek képzése. A tanulmányi idő két teljes naptári esztendő. Az elsőben - Mikoviny Sámuel főkamaragrófi bányamérő vezetésével - a „matematika" címen összefoglalt mennyiségtani-mérnöki ismeretek elsajátítása, valamint az öt főtanszak nagyvonalakban való megismerése a követelmény. A második esztendőben a tanuló (Berg-Scholar, Praktikant) a hajlamának és képességeinek leginkább megfelelő főtanszakot tanulmányozza. A főtanszakok a következők: 1. bányamüvelés és bányajog; 2. bányamérés; 3. ércelőkészítés; 4. kémlészet és kohászat; 5. pénzverés és aranyválatás. A szaktárgyak oktatói is, mivel az oktatás a kincstári bányászat-kohászat belső, bizalmas feljegyzésein alapul, valamennyien kincstári vezető műszaki szakemberek. 1737-ben külön-külön instruense volt a kohászatnak, a kémlészetnek, a zúzómüvek, a mosómüvek és hányókitermelés ismeretének, valamint a bányaművelésnek, ezenkívül a Körmöcbányán elsajátítandó pénzverésnek és aranyválatásnak, továbbá a Besztercebányán megtanulandó rézércbányászatnak, rézkohósításnak és rézfeldolgozásnak is. Az első év után vizsgát, a második év után fővizsgát kell tenniük a tanulóknak a főkamaragróf és a főtisztviselők jelenlétében mind elméleti, mind pedig gyakorlati feladatokból. A gyakorlati képzést rendkívül fontosnak tartja az udvari kamara. Minden praktikánsnak a legalacsonyabb hivatali beosztásban kell szolgálatát megkezdenie. Egy 1756-os szigorú hangú bécsi leirat azzal fenyegeti az üzemi tevékenységtől húzódozó praktikánsokat, hogy magasabb beosztásra nem számíthatnak, ha korábban bányafőfelőri, iszapoló-mesteri, vagy olvasztómesteri munkakörben ténylegesen és eredményesen nem tevékenykedtek (15). A „matematika" oktatásához, valamint az üzemekben el nem végezhető kísérletekhez külön e célra beszerzett műszerek, felszerelések, szemléltető eszközök és kémlészeti-kohászati laboratórium állt rendelkezésre. A „matematika" oktatásához a főkamaragrófi bányamérnökség könyveit, a főtanszakokhoz pedig az Instrukciókban megjelölt és kincstári költségen beszerzett szakkönyveket használták. A tanulók ösztönzésére 1747-ben versenyvizsgákat rendszeresítettek, melyek körét 1756-ban hétre bővítették: bányaművelés, bányamérés, kohászat, kémlészet, ércelőkészítés, bányászati-kohászati géptan és pénzverészet. A versenyvizsgákon - a pénzverészet kivételével - az altisztek és munkások is részt vehettek. A legjobbak jutalma 52,5 g tömegű aranyérem. A földtan oktatása az 1735-ös Instrukcióban Mint láttuk, a selmeci bányászati-kohászati iskolában általános műszaki alapokra támaszkodó, speciális műszaki szakembereket képeztek, mai kifejezéssel: bányaművelő, bányamérő, ércelőkészítő bányamérnököket, bányajogászokat, kohómérnököket és pénzverészeti