Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - A bányaműveléstan oktatása Selmecbányán

született a szepességi Lőcsén. (Meghalt Selmecen 1906. január 26-án.) 1856-59 között tanult a selmeci akadémián. Kincstári bányászati szolgálat után tanársegéd az ábrázoló geometria (1865/66), majd bányamüveléstan-bányaméréstani tanszéken (1866/71). 1883. október 30-án a szélaknai kincstári bányászat vezetését cseréli föl a professzori katedrával. Gretzmacher Gyula bányaműveléstani előadásairól sem kéziratos, sem nyomtatott jegyzet, illetve tankönyv nem maradt az utókorra. Feltételezhető, hogy előadásainak vezérfonala Litschauer bányaműveléstani könyve lehetett, amelyet a technikai haladás eredményeinek figyelembevételével a kor követelményeinek megfelelően kiegészített, továbbfejlesztett. Erre való képességét kiterjedt szakirodalmi munkássága is bizonyítja, amelynek eredményei német folyóiratokban, illetve a Bányászati és Kohászati Lapok hasábjain jelentek meg. Ezek a szakmunkák fényesen bizonyítják a szerző jártásságát a bányatérképezési, bányamérési, vetőmegoldási, valamint a teleptani, a jövesztési és ércelőkészítési technikai kérdésekben. A véletlenek összejátszása, hogy 1904-ben - hasonlóan az 1870-es évekhez - a Selmecbányái bányászati akadémia oktatásának új alapokra helyezésével egyidejűleg vált időszerűvé a bányaműveléstani tanszék vezetésének betöltése is. A műszaki és természettudományok robbanásszerű fejlődése XIX.-XX. század fordulóján elkerülhetetlenné tette a korábbi évtizedekben helyesen alkalmazott szakosított képzés fölülvizsgálatát. 1891-ben, a pénzügyminisztérium irányelvei alapján meginduló reformmunkálatok célja egyrészt a hazai ipar igényeihez igazodva a szakok számának kettőre csökkentése, illetve egymáshoz közelítése, továbbá a műszaki-természettudományos alaptárgyi képzés erősítése a tanulmányi idő négy esztendőre való emelésével. A minisztériumi törekvések az 1895-ös átszervezésnél - a tanári testület ellenállása következtében - még nem érvényesülhettek teljes mértékben. (Mindössze a bánya-kohógépészeti szakot olvasztották be, a fémkohászati megmaradt önállónak.) A tényleges reform csak 1904-ben, a főiskolai elnevezéssel egyidejűleg valósulhatott meg. 1904-ben az ősi selmeci akadémia felvette a Bányászati és Erdészeti Főiskola nevet. Választott vezetőjét ezután rektori elnevezés illette meg. A tanszékek száma tizenhatról húszra emelkedett. Az 1890-es évektől sorra épülnek föl a ma is álló, korszerű oktatási és laboratóriumi épületek. A hármas szakosodás - bányamérnöki, vaskohómérnöki és fémkohómérnöki - megtartásával az oktatási időt négy esztendőre emelték. A hazai fémkohóipar hatalmas mérvű hanyatlása sem tudta megingatni az akadémia oktatói testületét az önálló fémkohász képzéshez való ragaszkodásukban. Ez annál is különösebb, mert Faller Károly fémkohász professzor 1904-ben igen alapos és nemzetközi összehasonlításon is alapuló beadványt terjeszt a pénzügyminiszterhez az önálló fémkohászati képzés megszüntetése ügyében. A tantervi fölépítésben a leglényegesebb a természettudományi (kémiai, földtudományi) oktatás súlyának növekedése: az 1895-ös tantervhez viszonyítva, ezek óraszáma közel megduplázódott, s a matematikai tárgyakkal együtt részesedése a teljes képzési óraszámban 40 % körülire emelkedett. A selmeci főiskolán a matematikai-természettudományos képzés óraszáma ekkor 10-30 %-kal meghaladta az európai technikai főiskolák és a budapesti műegyetem hasonló képzését. A bányaműveléstani tanszék oktatási feladatai szinte változatlanok maradtak. 1895-től a bányaművelést 5-4, 5-4, az érc- és szénelőkészítést 5-4, 3-4 óraszámban oktatták a 6. és 7. félévben; 1904-től az óraszámok módosulása: 6-4, 6-4 és 4-4, 4-4, a 7. és 8. félévben. A tanszék vezetésében bekövetkezett változás azonban az oktatás tartalmi vonatkozásaiban döntő jelentőségű volt. Az 1904-ben nyugalomba vonult Gretzmacher professzor által megüresedett katedrára hét pályázat érkezett, amelyekből az akadémia tanácsa a következő sorrend szerint három pályázót javasolt kinevezésre: Veress József szélakna-ribniki zúzóműfelügyelőt, Bene Géza resícai bányaüzemi főnököt és ifj. Litschauer Lajos selmeci bányaiskolai tanárt. A minisztérium ennek ellenére a nem is pályázó de öt-tíz évvel fiatalabb Réz (Richter) Gézát nevezte ki a tanszék élére.