Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - A kohómérnökképzés kezdetei Magyarországon (1735)

oktatni. Mintha Galilei, Descartes, Newton, Leibniz és még sokan mások nem is léteztek volna! A kémia, az ásványtan és a geológia még mindig nem tudott kilépni a középkor homályából, a kohászat több ezer esztendős gyakorlata hiába mondott ellent az alkimisták és a flogisztonisták ködös-zavaros elméleteinek, az ún. tudomány és az egyetemi oktatás mélyen lenézte a tanulatlan emberek mesterségét. Az egyetlen egzakt tudomány és oktatás (ez sem új a nap alatt!) a hadmérnöki tudomány volt. A 17. század kegyetlen világháborúi - iszlám, katolikus és protestáns vallásháborúk - kitermelték az igényt a természet törvényeit ismerő és követő szakember iránt, aki képes - vallási hovatartozásától függetlenül - a legoptimálisabb erődöt, sáncállást, pontonhidat, emelő- és ostromgépet, utakat, védelmi csatornarendszert építeni vagy lerombolni, aki képes a csillagok állásának segítségével térképet készíteni akár a tengeren, akár a szárazföldön. Az államok központi szervei költséget nem kímélve szerezték meg sorra a hadmérnöki tanintézeteket a 18. század elején Bécsben, Brüsszelben, Párizsban és máshol. Azonban a központosított állami gazdálkodás sem nélkülözhette már a képzett irányítóvezető szakembereket. A kincstári gazdálkodás alapvető formája az uradalmi szervezet volt. A kincstári bányászatot-kohászatot is hatalmas uradalmi rendszerekbe foglalták. Például a selmeci főbányagrófi hivatal alá tartozó Garam vidéki bányászat-kohászat szinte teljesen önellátó volt: önálló erdőgazdálkodással és faszén-termeléssel, állattartással, üveggyártással, élelmiszer- és italellátással stb. De ami ennél is fontosabb, hazai ipar híján saját maga állította elő a szükséges gépeket és berendezéseket; a hivatali rangsorban magasan álló főgépmester, az Oberkunstmeister irányító tervezésével építették ki a hatalmas kiterjedésű erőátviteli rendszereket, a vízemelő berendezések láncolatát stb. Ezt az alapvetően az ásványi anyagok kitermelésére és feldolgozására alakult gazdasági területet nevezték abban a korban latinul montanisztikumnak, németül pedig Bergwesennek, Bergbauwesennek vagy Bergbaunak. Ez a komplex gazdasági modell tükröződött a korabeli szakirodalomban is. A 18. században sorra megjelenő összefoglaló műszaki munkák Bergwerkskunde címen tárgyalják tulajdonképpen az egész akkori műszaki tudományterületet. Általában a következő csoportosításban: első: földtan-teleptan, az ásványok, különösen az ércek és fémek ismerete, második: bányamérés, bányaművelés, földalatti bányagépészet és építészet; harmadik: kémlészet, ércelőkészítés és kohászat a gépi berendezésekkel együtt, fémmegmunkálás, pénzverés és gépgyártás. Mindezekhez kapcsolódik a Bergwesen anyagi és eljárásjoga, valamint a kisegítő üzemek működésére is vonatkozó közgazdaságtan és igazgatási tudnivalók [1]. És itt álljunk meg egy pillanatra egy terminológiai alapproblémánál. Az előbb vázolt műszaki tudományterület említésénél szándékosan nem használtunk magyar kifejezést: a montanisztikum, a 18. században használt Bergwesen, ill. Bergwerkskunde ugyanis nem fordítható le egyetlen szóval-kifejezéssel magyarra, illetve nem alakult ki ennek mai magyar megfelelője. Az előbbi igen rövid vázlat is nyilvánvalóvá teszi, hogy az ebben az értelemben ma közhasználatban levő bányászat, bányászati tudományok kifejezés más, szűkebb fogalmat takar. A mai német műszaki tudományos nyelvben ez a megkülönböztetés azonban kialakult: Montanwesen, Montanindustrie a Bergwesennel, Bergbauyal, illetve a Montanwissenschaft a Bergwerkskundeve\ szemben [2], Ezt a látszólagos aprólékos etimologizálást a hazai műszaki felsőoktatás kialakulásának mai, tudományos igényű vizsgálatakor nem kerülhetjük meg, illetve egy évszázados félreértést kell tisztáznunk. A kincstári gazdálkodás számára szükséges műszaki szakemberek képzésére a 18. század során alapított tanintézeteket, amelyeket általában akkor Bergschulénak, Bergakademie-nek, latinul Academia metallurgicanak vagy Academia montanisticanak neveztek, a mai magyar nyelven nem helyes egyszerűen bányaiskolának, bányászati akadémiának hívni. Ezek a tanintézetek sokkal szélesebb körű képzésre létesültek, szinte az akkori teljes műszaki