Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - A Miskolci Egyetem történeti fejlődésének vázlata (1735-1998)

az 1934. évi X. törvénycikket a „Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem" szervezéséről. Eszerint a József Műegyetem, a budapesti tudományegyetem közgazdaságtudományi kara, az Állatorvosi Főiskola, valamint a Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola egy egyetemi szervezetben egyesíttetnek. Az ősi alma mater ezután, mint az öt egyetemi kar egyike, bánya-, kohó- és erdőmérnöki karként működik, egyben - két évszázados múlt után - a pénzügyi főhatóságtól a közoktatási főhatóság felügyelete alá kerül. Az ősi alma mater egykori önállóságából azonban megmaradt néhány - a többi műegyetemi karét meghaladó - jogosítvány: önálló tanévnyitó ünnepség, elkülönült gazdasági elszámolási rendszer, önálló könyvtár, saját sportkör és ifjúsági egyesület, a kar felsőházi képviselete stb. Érzékenyebben érintette viszont a bányász-kohászképzést és tanszékeket a pénzügyminisztériumi felügyelet megszűnése, mellyel a hazai bánya- és kohóipart irányító főhatóság, s a hazai szakmai társadalom mindig megnyilvánuló közvetlen segítőkészségét látták - nem alaptalanul veszélyeztetve. A műegyetemi karrá válás azonban nemcsak szervezeti változásokat, hanem tartalmi megújhodást is hozott a szakképzésben. Az 1935/36-os tanévtől kezdve új tantervet és 9 szemeszteres oktatási időt vezetnek be fokozatosan. A századforduló óta vitatott önálló fémkohómérnök-képzést megszüntetve, egységes kohómérnöki tantervet vezettek be. A bánya- és kohómérnöki osztályon belül az első év tananyaga megegyezett mindkét tagozat tantervében. A műegyetemi másfél évtized alatt lettek akadémikussá a következő professzorok: Romwalter Alfréd, Cotel Ernő, Papp Simon, Tárczy-Hornoch Antal, Verő József, SzádeczkyKardoss Elemér. A II. világháború utolsó hónapjai nehéz helyzetbe sodorták Sopron városával együtt az Alma Matert is. A sorozatos légitámadások és a Németországba való kitelepítés veszélyének elhárulta után azonban, a felszabadulás első napjaiban megkezdődött a munka az egyetemen. 1945. április 26-án, a lassan gyülekező hallgatók részére elhangzott az első egyetemi előadás. A félfeudális, majd fasiszta társadalmi rend összeomlásával megteremtődött a lehetőség az ország újjáépítésére, majd az új Magyarország gazdasági alapjainak lerakására, amely a hazai műszaki szakemberképzést is merőben új típusú feladat elé állította. Ennek az elvárásnak megfelelni csak az oktatás gyökeres átalakításával lehetett. EGYETEM MISKOLCON (1949-től) A hazai nehézipar alapjainak lerakásához és kifejlesztéséhez előfeltételként szükséges volt az új típusú szakemberképzés megteremtése. A műegyetemi bánya- és kohómérnöki osztály ennek a feladatnak önmagában - sem szervezeti keretei, sem pedig székhelye miatt - megfelelni nem tudott. Új, önálló nehézipari szakemberképző intézet felállítását igényelték a megnövekedett követelmények. Székhelyül Miskolc, a tervezett hazai nehézipari központ kínálkozott. Az alapító szándék szerint a bánya- és kohómérnökképzéshez nehézipari gépészmérnök-képzés csatlakozna, mely utóbbi biztosítaná a hazai bánya- és kohógépészmérnök szükségletek kielégítést is. 1949. augusztus 19-én jelent meg az 1949. évi 23. törvény a Nehézipari Műszaki Egyetem miskolci székhellyel történő alapításáról. A törvény kimondja: „A felsőfokú műszaki szakemberképzés fokozása céljából Miskolcon Nehézipari Műszaki Egyetemet (továbbiakban: egyetemet) kell létesíteni. Az egyetem bánya- és kohómérnöki karra, valamint gépészmérnöki karra tagozódik." A bányász és kohász tanszékek 1949 és 1959 között fokozatosan települtek át Miskolcra, s adták meg a három - bányamérnöki, kohómérnöki és gépészmérnöki - karral rendelkező műszaki egyetem arculatát. 1959-ig az egyetemnek Sopronban Földmérőmérnöki Kara is működött.