Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - A Miskolci Egyetem történeti fejlődésének vázlata (1735-1998)

zettséget tanúsító oklevelet, diplomát kapnak. Rendszeressé válnak a hallgatók bel- és külföldi szakmai tanulmányútjai. A tanszékek száma tizenötre emelkedik: tizenkét bányász-kohász és három erdész tanszékre. A század végén megkezdődnek a nagy építési beruházások: 1892-ben az erdészeti, 1900-ban a bányászati tanulmányi „palotát" adják át. Az akadémia rövid néhány év alatt a magyar műszaki tudomány alkotóműhelyévé vált. Oktatói lelkes munkával leküzdik a nyelvi nehézségeket; megteremtik a magyar bányászati, kohászati és erdészeti szaknyelv alapjait. Sorra jelentetik meg a szakszótárakat és szakszógyűjteményeket, majd a magyar nyelven megírt alapvető szakmunkákat. így jelennek meg Kerpely Antal vaskohászattana, Herrmann Emil műszaki mechanikai művei, Cséti Ottó bánya- és földméréstana, Litschauer Lajos bányamüveléstana, Faller Károly fémkohászattana, Sóltz Vilmos, Farbaky István és Schenek István tanulmányai. Az erdészeti szakirodalom megteremtésében Wagner Károly, Illés Nándor, Fekete Lajos, Sóltz Gyula, Sobó Jenő, Szécsi Zsigmond járt élen. A Magyar Tudományos Akadémia munkájába is bekapcsolódnak az akadémia professzorai: báró Mednyánszky Dénes főkamaragróf, akadémiai igazgató, Kerpely Antal, Schenek István és Mágócsy-Dietz Sándor. A nemzetközi tudományos életben elsősorban Kerpely Antal, Hermann Emil és Schenek István neve fémjelzi az akadémiát. M. Kir. BÁNYÁSZATI ÉS ERDÉSZETI FŐISKOLA SELMECBÁNYÁN (1904- 1918) A műszaki és természettudományok robbanásszerű fejlődése a 19-20. század fordulóján elkerülhetetlenné tette a korábbi évtizedekben helyesen alkalmazott szakosított képzés felülvizsgálatát. 1891-ben, a pénzügyminisztérium irányelvei alapján meginduló reformmunkálatok célja, egyrészt a hazai ipar igényeihez igazodva a szakok számának kettőre csökkentése, illetve egymáshoz közelítése, másrészt a műszaki-természettudományos alaptárgyi képzés erősítése a tanulmányi idő négy esztendőre való emelésével. A minisztériumi törekvések az 1895-ös átszervezésnél - a tanári testület ellenállása következtében - még nem érvényesülhettek teljes mértékben. A tényleges reform csak 1904-ben, a főiskolai elnevezéssel egyidejűleg valósulhatott meg. 1904-ben az ősi selmeci akadémia felvette a Bányászati és Erdészeti Főiskola nevet. Választott vezetőjét ezután rektori cím illette meg. A tanszékek száma tizenhatról húszra, az oktatási idő háromról négy évre emelkedett. Négy szakon bányamérnöki, vaskohómérnöki, fémkohómérnöki és erdőmérnöki szakon folyt a képzés. A tantervi felépítésben a leglényegesebb a természettudományi (különösen a kémiai, földtudományi) oktatás súlyának növekedése: az 1895-ös tantervhez viszonyítva, ezek óraszáma közel megduplázódott, s a matematikai tárgyakkal együtt részesedése a teljes képzési óraszámban 40 % körülire emelkedett. A selmeci főiskolán a matematika és a természettudományok óraszáma ekkor 10-30 %-kal meghaladta az európai technikai főiskolák és a budapesti műegyetem hasonló óraszámait. Tovább folytatódnak az építkezések: 1912-ben átadják a kémiai intézet impozáns épületét európai szinten berendezett kutató- és oktatási laboratóriumaival, 1913-ban pedig a hasonlóan korszerű technikai felszereltségű vaskohászati anyagvizsgáló laboratóriumot. Az 1913/14-es tanévben a főiskolának 20 jól felszerelt tanszéke és 580 hallgatója volt. Tandíjat nem kellett fizetni. A felsőbb évesek mintegy ötöde kapott anyagi támogatást. Az ifjúság - saját anyagi alapokkal rendelkező - jóléti intézményei: a segélyező egylet és a Mensa Academica hathatós segítséget nyújtottak a rászorulóknak. A hallgatók közel kétötöde munkás, kisiparos és földműves szülők gyermeke volt.