Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Magyarország ércbányászata a honfoglalástól az I. világháború végéig (topográfiai és gazdasági áttekintés

zását, amelyek később évszázadokon keresztül Európa egyik legjelentősebb rézérc-lelőhelyei voltak. Már ekkor valószínűleg mélyművelés folyt. A termelés a 15. század elején visszaesik. A hanyatlás oka gazdasági, s nem a telepek kimerülése volt. E korszakban évenként mintegy 250 t tisztarezet és 800-1.000 t nyersrezet termelt a Garam vidéki bányászat-kohászat. A Szepességben 100-500 t között ingadozott az évi nyersréz-termelés. Magyarország fő réztermelő területei e korban a következők voltak: a Garam-völgyben Besztercebánya környéke (Ó-hegy, Úrvölgy), Libetbánya, Breznóbánya, Mosztenic; a GömörSzepesi Érchegységben Szomolnok, Gölnicbánya, Lassúpatak, Igló (feldolgozás), Dobsina és számos jelentéktelen (Alsó-Sajó, Csetnek, a Murány völgye stb.); Abaújban és Borsodban Rudabánya és számos jelentéktelen; egyéb, kevésbé jelentős helyek: Börzsöny, Bihar (Rézbánya) és Szatmár (Kapnikbánya). A 15. század végétől a 16. század közepéig tartó rövid korszak a magyarországi réztermelés virágkora volt. A Thurzó-Fugger, majd az önálló Fugger vállalkozás idején a réztermelés hatalmas arányban fölfejlődött, s egy-két évtizedig meghatározója volt az európai piacoknak. Több tényező összejátszása eredményezte a páratlan fejlődést: a Fugger-tőkével megszűnt a hazai bányászat krónikus tőkehiánya, és egyben a vállalkozás nemzetközi méretűvé vált; Thurzó János rendkívüli technikai felkészültsége és műszaki szervező készsége; a kor új technikai és technológiai eredményei (vízemelés, réztisztítás stb.) és nem utolsó sorban a réz iránti kereslet növekedése Európa piacain. Thurzó az 1490-es évek elején megszerzi a Besztercebánya környéki jelentős rézbányák és -müvek bérletét. Az elfulladt és félig felhagyott bányák müvelés alá vétele érdekében 1495ben köti az első megállapodást a Fuggerekkel, amelyet továbbiak követnek. A Fuggerek 1526-tól - a Thurzók visszavonulásától - 1546-ig egyedüli tulajdonosai voltak a rézvállalatnak. A vállalat bázisa a Besztercebánya környéki rézterület volt. (A Fuggereknek ezen felül jelentős érdekeltségük volt Tirolban és Thüringiában is.) Kísérletet tettek a gömör-szepesi és a bihari réztermelő terület bevonására is, de ez nem járt sikerrel. A gömör-szepesi réztermelést önállóan Thurzó tartotta kezében. Thurzó kísérletezett még a szatmári réztermelés fölfejlesztésével is. A rézvállalat központja Besztercebánya volt. Átlagos évi réztermelése 2.000-2.500 t között mozgott. A besztercebányai réz termelési volumene a 16. század első negyedében a legnagyobb volt Európában. A szepességi területen a svedléri új bányák nyitása jelentett föllendülést. Vastermelés A történelmi Magyarország területén a régészeti leletek az i.e. 7-6. századig vezetnek vissza vastermelő népekig. A római kori vasgyártásra erdélyi (Hunyad megyei) leletekből lehet következtetni. A korábbi történeti irodalomban elterjedt nézetet, mely szerint a korabeli latin forrásokban említett közép-európai germán vastermelők a Vág és a Garam felső folyásánál, valamint a Gömör-Szepesi Érchegységben tevékenykedtek, a mai kutatások egyértelműen megcáfolták. (Ezeken a területeken a 12. századinál korábbi vastermelésre utaló leletet mindeddig nem találtak. A germán vastermelés folyamatosságáról szóló elméletet nem sikerült megfelelő tényekkel alátámasztani.) A kora-feudális kori Magyarország vasművességének gyökereit két irányban követhetjük a történelmi múltban: egyik a honfoglaló magyarok (részben türk eredetű), keletről hozott vasmű-