Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Kőszénbányászat, kőszénhasznosítás első évszázada

Jacquinnek. A részletes jegyzőkönyvekből - mint különösen témánkba vágót - érdemes külön kiemelnünk Jacquin általános jellemzését a kőszénről: a kőszenet nagyobb részt bizonyos fajtájú föld és kő alkotja, a benne feleslegesen és károsan keveredő földolajjal (Bergöl), A kőszén nyílt égetésnél gázzá változik, amely hamar felszabadul és káros bűzt okoz. Ehhez járul még a kén hatása, mely össze van kapcsolódva a szénnel. A felesleges olajat és a ként el kell távolítani, de csak úgy, hogy a szükséges kis mennyiségű olaj ne távozzék el. Ez csak tűzi úton lehetséges. A kokszosítás legjobban száraz, kis mennyiségű piritet tartalmazó szénnel végezhető, mely a legcsekélyebb hamut hagy maga után, s a tűzben a legkevésbé esik szét. Ennél a folyamatnál azonban igen vigyázni kell, hogy a kifolyó kátrány ne lobbanjon föl, mert lángja vízzel nem oltható. Amennyiben a műveletet zárt térben úgy lehet megoldani, hogy a felesleges olaj lángja gyúljon, akkor nincs szükség a kokszoláshoz más tüzelőanyagra, a kívánt cél tökéletesen elérhető. A költségek így jelentéktelenek. Az ipari méretű kísérleteket szénbányák közelében, tapasztalt faszénégetők bevonásával lehetne kikísérletezni. A róhnici szénnel való kísérleteit Jacquin először az irodalomból ismert eljárások alapján végezte. (Duhamel 1772.) Ezek - a szén kedvezőtlen összetétele miatt - nem hozhattak megfelelő eredményt. Ezután saját módszerével, a saját maga által szerkesztett berendezéssel dolgozott, amellyel kis mennyiség esetén jó eredményt ért el. Módszerének lényege, hogy tüzelőanyagként nem magát a kokszosítandó szenet, hanem más, elkülönített anyagot használt, akár kőszenet is. Igaz, így a költségek emelkedtek, de a fölfogott kátrány értékesítése ezt jórészt ellensúlyozhatta. A két, nagy olvasztótégelyből álló berendezésben 8 óra alatt mintegy 50 kg kőszenet tudott kokszolni. Az eredmény tökéletes volt. (Állítólag Jacquin a saját konyhájában is ezzel a koksszal tüzeltetett.) Megjegyzi, hogy vasedényekben, vagy speciális kemencékben a lepárlási müveletet nagyobb mennyiségű szénnel, gyorsabban és tökéletesebben is el lehetne végeztetni. A főkamaragrófi hivatal a kísérletek jelentős széntelepek melletti továbbfolytatását javasolta Bécsnek, mivel Jacquin-nek a bécsi egyetem katedrájára való távozása miatt (1768/69) abbamaradtak. Ez a momentum is jól példázza, hogy az elmaradt gazdasági-társadalmi viszonyok között az ipari és tudományos fejlődés mennyire eshetöleges, személyhez kötött. Nem tekinthetjük történelmietlennek, ha azt feltételezzük, hogy Jacquin hosszabb idejű selmeci működése évtizedekkel előbbre hozhatta volna a kőszénnel való ércolvasztás elterjedését Magyarországon. G. A. Scopoli professzor, Jacquin utóda a selmeci katedrán, 1771-ben az ebedeci kőszén részletes elemzését végezte el: jó véleménye ellenére a magas szállítási költségek miatt a bányászat és kohászat nem tudta hasznosítani. 1787-ben Patzier Mihály kémlész és akadémiai professzor vizsgálta Bars vármegye kérésére az Ebedec környékén kitermelt kőszenet. Véleménye hasonlóan jó volt. Az 1788-ban, nagytételben elvégzett ismételt vizsgálatok szerint, kovácsszénként kiválóan hasznosítható. A selmeci akadémián végzett kőszénlepárlási és kőszénelemzési munkáknak jelentős tudománytörténeti értékük van, s egyben rávilágítanak mindazokra a gátló és visszahúzó körülményekre, amelyekkel a magyar iparnak és tudománynak nap mint nap meg kellett küzdenie az elmúlt századok során. Egyrészt, nemzetközi fölkészültségű szakemberek és nemzetközi felszereltségű laboratóriumok az akadémián, s igény az általuk megoldott műszaki fejlesztésre, másrészt a kezdetleges jogi, közgazdasági, közlekedési, ipari stb. viszonyok, amelyek szinte mindenfajta igényt kioltanak. Két következmény: az akadémia kiváló professzorai Bécsben, vagy külföldön folytatják kimagasló szakmai tevékenységüket; a magyarországi vaskohászat még az 1860-as években is idényjellegű iparként működik, s túlnyomóan faszéntüzelésű nagyolvasztókat üzemeltet.