Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Kőszénbányászat, kőszénhasznosítás első évszázada

A kőszén-ismeret kezdetei Magyarországon Magyarország a 11-18. század között Európa, s egyben a világ egyik legfejlettebb bányászati nagyhatalma volt: nemesfém- és réztermelésünkkel évszázadokon át a világ vezető, s gazdaság-meghatározó tényezői között szerepeltünk. Bányászati-kohászati technikánk világszerte ismert és elismert volt. A 14-15. században Anglia, Franciaország, Oroszország uralkodói kérnek Magyarországról bányászathoz-kohászathoz értő mestereket hazai iparuk föllendítéséhez; a 18. században francia, spanyol, amerikai, olasz stb. szakemberek keresik föl Selmecet az ottani bányagépészet és kohászat tanulmányozására, s az akadémián való tanulmányi időzésre stb. - Mi lehetett az oka, hogy ez a hatalmas és fejlett kincstári nemesérc-bányászati apparátus nem vette észre és nem törődött az egyedüli jövendőt jelentő két ásványi nyersanyag - a kőszén és a vasérc - kitermelésének és feldolgozásának kérdéseivel? Az eredmény közismert: a 19. század elejére kiapadt nemesérckészletek néhány évtized alatt történelmi emlékké halványították a magyar bányászat aranykorát, míg a történelmi Magyarország területén bőségesen található vasérc- és kőszénkészletek kiaknázása - a fejletlen ipari, kereskedelmi, financiális, közlekedési stb. körülmények miatt - gyermekcipőben járt, s váratott magára. * * * A magyarországi kőszénre vonatkozó első nyomtatott publikációs közlés-jelenlegi ismereteink szerint - Georg Wernher szepesi kamarai igazgató 1557-ben napvilágot látott könyvében jelent meg: az erdélyi sóbányákban „gyakorta nagymennyiségű kőszenet bányásznak ki a sóval együtt" (Wernher G. 1557.). (E könyvből Csiba István is idézi 1714-ben ezt a részletet.) 1992-ben Dávidházy István az 1567. évi soproni városi számadáskönyvekben a bánfalvi határban lévő hegy belső égéséről szóló tudósítást talál, vagyis a későbbi Brennberg széntelepeinek említésére akad. Azonban sem a bejegyző, sem a korabeli városi tanács a „csodálkozáson" fölül nem tudott mit kezdeni a jelenséggel, nem ismerte föl a kőszén jelenlétét, minden bizonnyal nem is volt tudomása efféle anyagról. (Dávidházy 1.1992.) A kőszénről az eddig ismert legkorábbi szakszerű és részletes tudósítás Schaffer András nagyszombati jezsuita atyától származik, aki rendtársának, Athanasius Kirchernek Rómába küldött adatokat a 17. század közepén Magyarország bányászatáról és ásványairól, köztük az ásványi szenekről is, a következők szerint „Az ártalmas ásványi szén (lithantrax) Ezt a követ Steinkohlen-nek is nevezik. Egy egész hegy van belőle Besztercebánya és \ Körmöcbánya, Magyarország e két bányavárosa között, a higanybányák közelében, amely utóbbit ott a cinóberrel együtt bányásszák. Ezt a szenet senki sem használja ércolvasztásra, sem az öntők, sem a kovácsok a műhelyeikben, sem mások. Megkérdeztem ennek az okát, és azt a választ kaptam, hogy olyan szerfelett való hőt fejleszt, hogy a vasat megemészti és minden öntést elront." Kircher közölte a leírást De mundus subterraneus c. két kötetes művének 1665-ös első kiadásában. Az említett higanybányák Ortut település mellett voltak találhatók. Ma nem ismertek ezen a vidéken számottevő széntelepek. (Bányai B. - Tóth P.- Zsamboki L. 1984.) A magyarországi kőszenekről a következő - sokáig elsőként ismert - híradást Csiba István atyától ismerjük 1714-ből, a következők szerint: „Ezekkel a dobsinai hegyekkel kapcsolatban arról is szólnak az írások, hogy ott az azbeszten kívül található még egy bizonyos fekete színű, kellemetlen szagú kő is, amely képes úgy égni, mint a fekete faszén: tüzet fog és táplálja a lángot. Azt mondják, hogy néhány esztendővel ezelőtt Trencsén vármegyében is, nem messze Zsolna mezővárosától felfedeztek egy hegyet,