Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)
I. A bányászat és a kohászat múltjából - Kősótermelés és kereskedelem a 18. században
tassanak. Hogy a csarnokokat a főte szintjén is be lehessen járni (a föte állandó megfigyelhetése és jókarbantartása érdekében) a kiszélesített oldalfalakon a sóba beeresztett fapallókból körülfutó karzat készült. Minden egyes oldal-csarnok végén, valamint a főcsarnok két végén is a csarnokok felé nyitott oldalú, lejáró akna készült, 4 méterenkint beépített nyugvóhelyekkel és lépcsőkkel." (Böhm F. 1928.) A só fejtési módját a következők szerint írja le Böhm Ferenc: „A marosujvári bányában a legrégibb sófejtési mód dívott. 4 m hosszú és 35 cm vastag ú.n. padokat készítettek a fejtési talpon, a padnak 35 m. mélységig való körül réseié se által. A réselés 3-3,5 kg súlyú, éles hegyben végződő csákány segélyével kézzel történt. A pad körülréselése után a szabadon álló hosszoldal alján kb. 10 cm-nyire egymástól ún. szemzőlyukakat vájt a bányász a hegyes csákánnyal. Azután egy tompább hegyben végződő, 6-7 kg súlyú verőcsákánnyal mindig más-más szemzőlyukba addig mért ütéseket a munkás, amíg a pad a sótesttőí elvált. A levált padot kb. 50 kg-os darabokra szeletelték, miközben arra ügyeltek, hogy a márgabeágyazásokat lehetőleg elkülönítsék. Egy-egy munkás 8 óra alatt körülréselt, fölvert és darabokra szeletelt egy 4 méteres padot, melyből rendszerint 20-22 drb 50 kg súlyú, ún. alaksó adódott. A vájárteljesítmény tehát átlag 10-11 q voit 8 órás müszakonkint. A termelt só 90 százaléka tiszta só volt, 10 százalék földes só válogatás alá került, a földes részeket a hányóra dobták. A bányában a termelt alaksó, valamint a törmelék- és aprósó a szállítási és fejtési helyekről csuszkákon, gurítókon, vagy néha dörzsfékű szállítóberendezéssel ellátott aknákon át jut a főszállítóvágat szintjéig, ahonnan a termény csilléken a főszállítóaknához /t/f. "(Böhm F. 1928.) (Megjelent: A magyar bányászat évezredes története. 1. köt. Bp. 1997. OMBKE. 222-225. p.)
